a legtöbb hozzám hasonló gamernek szinte teljesen egyértelmű, hogy hogyan kell játszani. Értem ezalatt azt, hogyan kell fogni a kontrollert, miként kell irányítani, de sok esetben még a játék eleji tutorialt sem kell végigvenni ahhoz, hogy ráérezzünk az alap játékmechanikákra.
Ez viszont egyáltalán nem mondható el a teljesen újoncokról. Kiváló példának ott vannak mondjuk a videojátékozással éppen csak ismerkedő kisgyerekek, akiknek még a kontroller megfelelő tartása, és az analóg karokkal való irányítás is nehézkes, és bizony szülői segítségre szorulnak ahhoz, hogy megtanulják használni. Én legalábbis a 9 éves kislányomnál ezt tapasztaltam, mostanra viszont – ha nem is olyan magabiztosan még, de – simán el tud játszani egy közepesen komplex 3D-s játékkal, a 2D-s platformerekben viszont verhetetlen.
Ez történt egy amerikai idős házaspárral is, akik egyszer csak úgy gondolták, hogy ha már idejük van rá, és a koronavírus-járvány miatt amúgy is jobb otthon lenni, akkor belevágnak a videojátékok világának megismerésébe. Ehhez mondjuk nem feltétlenül a legkönnyebb címet választották, ugyanis a The Last of Us második részét pörgetnék ki legelőször – csak sajnos nem nagyon tudják még használni a PlayStation 4 kontrollerét.
Ehhez kérnek egy kis segítséget, így hát feladtak egy álláshirdetést, amiben egy türelmes oktatót keresnek, aki meg tudná nekik tanítani a dolgok csínját-bínját.
Azt sajnos nem tudjuk, hogy végül sikerült-e találniuk egy megfelelő embert a feladatra, de az erre a linkre mutató Reddit posztban többen jelezték, hogy felajánlották a segítségüket az idős házaspárnak.
Reméljük hát, hogy ők is hamarosan teljes pompájában tudják majd élvezni a The Last of Us nyújtotta megrázó élményeket, és legközelebb olyan remek alkotásokat is kipróbálnak majd, mint a 2018-as God of War, a Pókember, vagy a véleményem szerint minden idők legjobb PS-exkluzívja, az Uncharted-sorozat.
via – GamingBible | Borítókép: Reddit
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…