Tech/Tudomány

Áramszünet volt – Kirgizisztánban 500 illegális kriptofarmot állítottak le

A kirgizisztáni hatóságok nemrég 500 kriptovaluta-bányászfarmot zárt be, aminek köszönhetően végre nem okoznak gondot az áramellátásban az országban – írja a 24.kg. A bányászfarmok, mint kiderült ugyanis lopták az áramot, illegálisan csatlakoztak az áramszolgáltatóhoz.

A berendezések óránként körülbelül 1500-3000 kilowattot fogyasztottak, ami miatt áramhiány alakult ki, többször előfordult áramszünet.

Kirgizisztán hatósága egyébként ezen kívül nem tett közzé több információt a bányászfarmokról, így nem lehet tudni, hogy mekkorák voltak, hol voltak, milyen grafikus kártyákat használtak. Persze nem ez az első alkalom, hogy Kirgizisztán kriptobányászokat állít le. A Bitcoin.com májusban arról számolt be, hogy a hatóságok 2000 bányászrendszert foglaltak le.

 

Ráadásul Kirgizisztán nincs egyedül: több országban is gondot okoznak a bányászfarmok az energiafogyasztás miatt. Többek között Kína ezért vetett véget a dolognak: betiltotta a kriptovaluta-bányászatot, mert attól tartott, hogy az növeli az áramszünetek valószínűségét a nyár folyamán. Angliában szintén áramlopás miatt állítottak le egy farmot, júliusban pedig a maláj rendőrség szintén ezt tette.

A kriptovaluta-bányászat környezeti hatása az utóbbi hónapokban egyre nagyobb vita tárgyát képezi. Különösen azokban az országokban okoz gondot, ahol amúgy is túlterhelt az energia-hálózat.

DV

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

9 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

10 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

11 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

11 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

11 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

12 óra telt el azóta...