Tech/Tudomány

Virtuális kuka LVL UP! – A Lomtár sem marad érintetlenül a Windows 11-ben

Már csak hetekre vagyunk a Windows 11 megjelenésétől, úgy pedig egyre több újdonságra derül fény. A legnagyobb átalakuláson természetesen maga a kezelőfelület és a kinézet esik át, de a felhasználóknak egy sor újabb funkcióval és rendszerbeli változással is meg kell ismerkedniük.

Az egyik ilyen különleges és egészen fontos megújulás a Lomtárat fogja érinteni, amit a tesztelésekben résztvevő Insider tagok már megismerhettek – köszönhetően a Windows 11 Build 22454.1000 verziónak, ami magával hozta.

A Lomtár ikonja szokás szerint megváltozik, de egy csomó új hasznos „gyorseléréssel” is bővül. Legalábbis a jobb egérgombbal való kattintásra az eddiginél több lehetőség várja a felhasználókat, melyekkel különböző Windows 11 eszközöket érhetünk el. Sőt, a legördülő menü segítségével jóval egyszerűbb lesz a Lomtárat a Start menüben rögzíteni – ami ez utóbbi teljes megváltozása miatt is hasznos funkció lesz.

Az új Windows operációs rendszer október 5-én jelenik meg, ami nem sokkal később fokozatosan válik ingyenesen elérhetővé a felhasználók számára.

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a Windows-t használók többsége, egészen pontosan több mint a felük tervez a megjelenéskor felfrissíteni a 11-re, de negyedüknek nincs olyan gépe, amely megfelelne a Microsoft által lefektetett minimális rendszer követelményeknek.

via – TechRadar Pro

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

30 perc telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

44 perc telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

59 perc telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

1 óra telt el azóta...

Több mint 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 3 nerfek, buffok

2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…

2 óra telt el azóta...

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

3 óra telt el azóta...