Tech/Tudomány

Az amerikai hadsereg nem viccel: A Wi-Fi után érkezhet a Li-Fi

Az Egyesült Államok hadserege augusztusban megkezdte a Li-Fi fantázianévre hallgató technológia tesztelését. A rutinosabb rókáknak hamar leesik, hogy a név a Wi-Fi és a Light (fény) szó összekapcsolásából született, nem véletlenül.

 

A pureLifi által biztosított technológia a Kitefin cég által megálmodott eszközökkel és rendszerrel működik. Egyszerű módosítással a világítótesteket hozzáférési ponttá alakítják át, így pillanatok alatt a világhálóra kapcsolódatunk segítségükkel. A cég a felhasználóknak kínál terepre szánt terméket is, de az irodai verzió sem maradhat ki a repertoárból, így két nagy szegmenst is le tudnak fedni.

Könnyen kitalálható, hogy a Li-Fi nem a nagy távolságok áthidalására jött létre, hiszen bútor, valamilyen tereptárgy vagy akár a saját testünk is blokkolhatja a Light Fidelity fényt. Ám ennek köszönhetően a hackereknek nagyon nehéz hozzáférniük a rendszerhez, így kiváló biztonságot nyújthat a felhasználóknak. A fejlesztők egy mesterséges anyag, a metafelszín névre keresztelt találmány használatával olyan felületeket hozhatnak létre, melyek könnyedén tudják továbbítani a Li-Fi jeleket. Az USA hadserege egyelőre nem publikálta, hogy mikortól kezdik el használni élesben is a technológiát, talán soha nem is fogják.

Forrás: Index/Raketa.hu

Arpi

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

7 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

7 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

7 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

8 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

8 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

9 óra telt el azóta...