League of Legends

Pénztárcákat előkészíteni! – Érkeznek a Pentakill skinek a 11.18-as frissítésben

Csütörtök van, ami azt jelenti, hogy egy újabb frissítést kell megnéznünk, ami épp most landolt a PBE-n. A League of Legends 11.17-es javítás már megérkezett az élő szerverekre, a 11.18-as pedig most landolt a játék tesztszerverén.

Ahogy azt már láthattátok a Riot közösségi média csatornáin a patch sztárjai a League metál zenekarának, a Pentakillnek az új skinjei – valamint a banda legújabb tagja.  A hét eleji nyomokat követően Viego, a letaszított király, a saját Pentakill skinjével mutatkozott be.

 

Illetve Karthus, Kayle, Mordekaiser, Olaf, Sona és Yorick is kaptak saját Pentakill III: Lost Chapter skineket, a banda pár hét múlva megjelenő, azonos című új albumának tiszteletére. Ezeket lentebb videókban is megtekinthetitek. Tristana pedig egy Hextech skint kap ebben a patchben.

Ahogy az gyakran előfordul, amikor egy friss patch megjelenik, egyelőre nincsenek bajnok vagy tárgy egyensúlyi változások, amiket megosztottak volna. De a 11.18-as tesztelési ciklus során folyamatosan figyeljük ezeket a jegyzeteket, mivel mindegyiket megosztjuk veletek, amint a PBE-re kerülnek.

Új bajnok skinek

PENTAKILL III: LOST CHAPTER KARTHUS – 1350 RP

PENTAKILL III: LOST CHAPTER SONA – 1350 RP

PENTAKILL III: LOST CHAPTER MORDEKAISER – 1350 RP

KARTHUS, SONA és MORDEKAISER splash artja:

PENTAKILL III: LOST CHAPTER KAYLE – 1350 RP

PENTAKILL III: LOST CHAPTER OLAF – 1350 RP

 

PENTAKILL III: LOST CHAPTER YORICK – 1350 RP

 

KAYLE, OLAF és YORICK splash artja:

PENTAKILL III: LOST CHAPTER VIEGO – 1350 RP

 

PENTAKILL III: LOST CHAPTER VIEGO splash art:

HEXTECH TRISTANA – 10 Gemstone

Illetve Hextech Tristana splash art:

Egyelőre ez minden, amit a League of Legends  11.18-as patch-ről tudunk, de mindenképp írunk majd a továbbiakról is, amint azok megérkeznek a PBE szerverekre az elkövetkezendő napokban.

Addig is, mit gondoltok az új Pentakill skinekről?

DV

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

59 perc telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

2 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

3 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

3 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

15 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

16 óra telt el azóta...