A Palitot a felelőtlen kijelentései mellett nem kell azért féltenünk. Folyamatosan dolgoznak az egyedi kártyáikon ők is, hogy minden felhasználói réteget ki tudjanak elégíteni a piacon. Ezúttal a GamingPro kártyasorozatukat gondolták kicsit tovább, új verziót kapnak a kártyák.
Érkezhet a Chameleon Series!
Indokolt az érdekes a névválasztás, hiszen a videókártya egy olyan speciális bevonatot kapott, mely különböző színekben pompázik attól függően, hogy milyen szögből nézünk rá. Illetve az adott fényviszonytól is függ majd, hogy épp lila, zöld vagy kék árnyalatot látunk a gépházban. Nem ez az egyetlen érdekesség a kártyával kapcsolatban. Jelen állás szerint hivatalosan nem is létezik, egyedül a Palit hivatalos Twitter oldalán bukkant fel.
Néha előfordul, hogy az egyes gyártók egyedileg készített kártyákat osztanak meg a közösségi oldalaikon, ám ekkor szokás megjelölni a modifikációt készítő rajongót vagy legalább egy forráslinket megosztani róla. A másik árulkodó jel, hogy külön névvel illeti a Palit ezt a szériát, a hashtagben is használták a „Chameleon Series” kifejezést. Így szinte biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan hivatalosan is bejelentheti a cég a különleges GeForce RTX 3070 Ti kártyát. Mostanában a gyártó nem igazán van a toppon a marketinget illetően, elég csak a legutóbbi bányászos kijelentésükre gondolnunk, melynek nem volt sok valóságtartalma.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…