Fortnite

SPOILERVESZÉLY: Kiszivároghatott a Fortnite Season 7 szezonzáró eseménye

Múlt héten érkezett meg a Fortnite v17.40-es frissítése. Az Imposter LTM módon kívül hatalmas változásokat nem hozott el a játékba, ám a fájlok tanúsága szerint az Epic Games már javában készíti elő a Season 7 végi eseményt. Szükséges is ez, hiszen már csak egy nagy frissítést kapunk ebben a szezonban a v17.50 személyében.

Úgy tűnik a leakerek összerakták mi történhet pár hét múlva!

 

A Season 7 „főhőse” Dr. Slone azon töri a fejét, hogy hogyan lehetne megtámadni a sziget felett lebegő anyahajót. A bombát magát megtalálhatjuk már Corny Complex épületegyüttesében, a fejlesztők már le is modellezték azt. A Battle Pass-ben szintén találunk egy „Detonation” névre hallgató zenekészletet is, mely túl durva lenne véletlennek.

 

Ezek alapján jogosan feltételezhető, hogy a szezon utolsó napjaiban Slone megkísérli az óriási UFO felrobbantását, mely nagy eséllyel sikerrel is fog végződni. A számítások és az óriási űrhajó pozíciója alapján Misty Meadows városkájára zuhanhat majd az óriás monstrum. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy közben Kevin, a kocka is megérkezik valahogy a szigetre, így azt a faktort érdemes lesz számításba venni a következő frissítés után. Izgalmasnak hangzik, reméljük, hogy jövő héten újabb részleteket is megismerhetünk a nagy tervből.

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

3 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

5 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

6 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

7 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

7 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

7 óra telt el azóta...