Kategóriák: Board GameHírek

Előrendelhető a Viticulture első kiegészítője – nálunk is!

A társasjáték-kiadóknál a nyár egyáltalán nem számít uborkaszezonnak, egyre-másra érkeznek a bejelentések az új címek megjelenéséről. A legfrissebb a Delta Visioné, és a Viticulture – Esszenciális kiadás első magyar kiegészítője megjelenését tartalmazza: a bűvös dátum idén szeptember 30. Ami talán időben elég közel van már ahhoz, hogy a mostanában alapnak számító bizonytalansági tényező kicsit kevésbé érvényesülhessen…

A sokak, többek között saját felmérésünkben résztvevő, magyar társasjátékos szakemberek szerint, a legjobb munkáslehelyezős játéknak tartott Viticulture 2015-ös nemzetközi megjelenése óta igazi kultstátuszba került. És nagyot lökött a kiadó Stonemaier Gamesen, hogy a világ legnagyobb, élvonalbeli kiadói közé kerüljön. Az azóta számos komoly címmel előrukkoló, amerikai a 2020-as évek legelejére odáig jutott, hogy:

 

A (mostani) Toszkánában három új modul érkezik, az a három, ami a legnépszerűbb lett az Viticulture – Esszenciális kiadás elődje, a 2013-as kiadású „sima” Viticulture eredeti Tuscany kiegjében. Ez az új kieg is már ötéves megjelenés, az esszenciális Tuscany 2016-ban jött ki.

A három modul jelentősen mélyít a már amúgy is mély játékon. Kibővül a játéktábla, hogy több hely legyen a munkásoknak nekünk dolgozni, termelni a bort a játék „belső időjeként” meghatározott négy évszakban. Kiegészíti még az épületeket, és behoz új, különleges képességű, kiképezhető munkásokat, amivel saját szkilljét erősíti, amennyiben:

Rendeld elő a shopban a Toszkána – Esszenciális kiadást!

https://leet.hu/termek/toszkana-esszencialis-kiadas-tarsasjatek-kiegeszito-elorendeles/

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

4 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

5 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

6 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

6 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

6 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

7 óra telt el azóta...