Tech/Tudomány

Ennél a vonatnál jelenleg nincs gyorsabb földi közlekedési eszköz

Július 20-án Kínában bemutatták a valaha készült leggyorsabb földi forgalomba helyezett járművét, a mágnesvasút legújabb fejlesztését – számolt be róla a Reuters.

A technológia lényege tulajdonképpen az, hogy elektromágneses erő segítségével a kocsik a sínek felett lebegnek anélkül, hogy hozzáérnének a sínhez. Ennek köszönhetően a mágnesvasút jelenleg a leggyorsabb elérhető földi jármű. A CRRC által a Global Timesnak kedden elküldött jelentés szerint 1500 kilométeres hatótávolságon belül ez a leggyorsabb felszíni közlekedési módszer.

Az új mágnesvasút a kelet-kínai Shandong tartományban található Csingtao városában gördült le a gyártósorról, és az ígéretek szerint 600 km/h-s sebességgel lesz képes száguldani – rakománnyal terhelve. A beszámolók alapján az új típusú vonat mindösszesen két és fél óra alatt teszi meg a Shanghai – Peking között húzódó 1000 kilométeres utat, ami azért is különösen fantasztikus, mert repülővel ugyanez az út 3 órába telik.

Viszonyításképp: az eddigi csúcstartó a francia TGV volt, aminek hasonló körülmények közötti végsebessége 574,8 km/h.

 

Az új mágnesvasút 2-től 10 kocsiig terhelhető, ezek mindegyike több mint 100 utas befogadására alkalmas, a különböző igényeknek megfelelően (vagyis milyen kocsikkal utaznak). A zökkenőmentes telekommunikáció fenntartása érdekében a kocsikat 5G-s Wi-Fi-kkel szerelik fel, sőt, az utasok vezeték nélkül tölthetik az arra alkalmas készülékeiket is.

Sokan úgy gondolják, hogy mivel a vonat jóval környezetkímélőbb megoldás a repülőknél és autóknál – mind a teherszállítás, mind a tömegközlekedés szempontjából -, egy újabb reneszánszt jósolnak a formának. Ezt leginkább a mágnesvasutak szélesebb körű elterjedésének jövőképére alapozzák, ami a drága alapanyagok és a teljes reformra váró – vagyis arra még alkalmatlan – infrastruktúra miatt egyelőre egy igen távoli idea.

Mindenesetre Kínában és Japánban egyre inkább fókuszálnak az ilyen jellegű fejlesztésekre, a két ország néhány pontján például már 430 km/h-s sebességgel közlekedő mágnesvonatokon is utazhatnak az emberek. Kína 2035-ig kitűzött tervei szerint még további 200.000 kilométernyi vasútvonalat építenek ki.

via – Intresting Engineering, Reuters, Global Times

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Így néznének ki a világ országainak saját Pókemberei – MAGYAR is van

RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…

4 óra telt el azóta...

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

5 óra telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

6 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

6 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

6 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

7 óra telt el azóta...