Tech/Tudomány

Nem, nem csak 30 fps-t tud majd a Steam Deck – Ez csak a minimum

A Steam Deck bejelentése óta a játékosoknak rengeteg kérdése volt már, melyek közül a Valve sokat tisztázott. Például azt, hogy az érkező hordozható konzol képes lesz bármilyen játékot futtatni, amit csak szeretnénk. Legalábbis ezt árulták el az IGN magazinnak. Ma szintén egy fontos kérdést tisztáztak, ami azt a bizonyos 30 fps-t illeti, melyről sokan úgy gondolták, hogy a maximum képfrissítés lesz a konzolon.

A 30 fps nem a felső határ a konzolon, hanem a minimum.

Pierre-Loup Griffais, a Valve egyik fejlesztője tett ki nemrég egy bejegyzést erről a Twitteren.

Griffais egyértelművé tette, hogy a videóban említett „30Hz-es cél” nem a Steam Decken futó játékok frissítési gyakoriságának felső határa, hanem inkább az „elfogadható” minimum. Valójában a csapat által eddig tesztelt játékok nem csak elérték, de túl is szárnyalták ezt a célt.

Ez azt jelenti, hogy a konzol 800p, 60Hz-es kijelzőjén 30–60 képkocka / másodperc közötti sebességet is elérhetünk, még a jelenlegi AAA címeknél is, ha a Valve tesztje reális. Természetesen ahogy mondjuk egy PC esetében, itt is lehetősünk lesz arra, hogy mi állítsuk be ezt, hogy mondjuk kevésbé merítsük az akkumulátort, vagy épp nagyobb teljesítményt érjünk el a játékokban.

Természetesen, hogy valójában egy-egy játékot hány FPS-sel lesz képes majd futtatni a konzol, azt a játékosok tesztjei fogják bizonyítani. Sok szakértő azt gyanítja, hogy a jelenleg ismert és népszerű játékok esetében erős lebutításra és kompromisszumos megoldásokra kell majd számítanunk.

Az viszont biztos, hogy a széles játékkönyvtár miatt a Valve konzolja még fényes jövő elé nézhet.

DV

Korábbi cikkek

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

35 perc telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

53 perc telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

2 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

2 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

2 óra telt el azóta...

Az 5 betiltott South Park epizódot csak torrentről lehet megnézni

Németh Dávid 2022. 11. 11. - A South Park teljes egészében elérhető az HBO Maxon.…

3 óra telt el azóta...