Tech/Tudomány

Jön a kriptobányász autó, ami parkolás és töltés közben pénzt keres a tulajdonosának

A kanadai illetőségű Daymak autógyártó vállalat 2023-ban egy olyan autonóm – tehát teljes önvezetésre képes elektromos autót tervez piacra dobni, amivel a tulajdonosok bitcoint bányászhatnak a töltése, vagy szimpla parkolása közben.

Mivel az elektromos autóknak az önvezető funkciójához egy rendkívül erős számítógép szükségeltetik, a vállalat vezérigazgatója, Aldo Baiocchi úgy gondolta, hogy miért ne vehetnék ennek hasznát akkor is, amikor éppen nem az utakon kell dolgoznia. Az autót már gőzerővel készítik és tervezik, melyet már most, akár kriptovalutával is elő lehet rendelni, sőt, a vállalat elmondása szerint

már 350 millió dollár értékben fizettek be a Spiritus névre keresztelt forradalmi bányászautóra.

A megosztott előzetes szerint elég érdekesen néz majd ki a Daymak Spiritus, ami a beépített szuperszámítógép mellett azért is lehet érdekes, mert cseppfolyós napelemes töltéssel is rendelkezik – vagyis parkolás közben is tölthetjük, és mindösszesen három kereke van.

 

Baoicchi azért is döntött úgy, hogy bányászfunkciókkal látja el a Spiritust, mert szerinte 2023-ra globálisan elfogadott fizetőeszközzé válik, amit mindenki használni fog majd. Ezért elébe megy a dolognak, amivel több szakértő szerint is iparági trendet indíthat majd el. Azonban nem minden fenékig tejfel, többen ennek a veszélyeire is felhívják a figyelmet.

Miközben az autóink egyre okosabbak és okosabbak lesznek, újszerű sebezhetőség is nyílik a kibertámadások előtt. A bányászati képesség pedig egy olyan indokot szolgáltathat a rosszindulatú hackerek számára, amivel nagy valószínűséggel élni fognak. Viszont, mivel az autó – még ha nem is közvetlen, de – összeköttetése van a blokklánccal, akár olyan biztonsági funkciókat is kialakíthatnak rá, amivel tulajdonképpen elejét vehetik az autó ellopását is.

A legérdekesebb és legelképesztőbb az egészben az, hogy ez lesz a történelem első olyan autója, amelyik tankolás közben a pénztárcánkat nem kifosztja, hanem megtölti pénzzel.

„Míg minden más autó a garázsban ül és amortizálódik, a Spiritus tulajdonosai egy olyan járművel fognak rendelkezni, amely potenciálisan már parkolás közben is megtérül.” – mondta június 29-én Aldo Baiocchi. A felhasználók Proof-of-Work és Proof-of-Stake érmékből egyaránt képesek lesznek jövedelmet generálni, mindezt úgy, hogy a világ legkörnyezetbarátabb módján teszi. Na és azt mondtam már, (igen) hogy ennek tetejében még önvezető is lesz?

A legjobb pedig, hogy nem is lesz drága, egy Spiritus ugyanis alig 20.000 dollárba, körülbelül 6 millió forintba kerül. 

via – Globe Newswire, Wired, Intresting Engineering 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

2 óra telt el azóta...

Ígéretes AI chatbotot fejleszt az Xbox – Segít, ha gond van a konzollal

Gábor János 2024.04.02. - A Microsoft tesztel egy új, mesterséges intelligenciával működő chatbotot, ami a…

2 óra telt el azóta...

„Kötelező” lesz mostantól Warzone-ban a csapatod mellé landolni

2024.04.02. –A Warzone Season 3 napokon belül elstartol. Ha minden gördülékenyen lezajlik, akkor már április 3-án,…

2 óra telt el azóta...

Űrszemét csapódhatott egy floridai házba – A NASA vizsgálódik

2024.04.02. - Az űrkutatás még mondhatjuk, hogy gyerekcipőben jár napjainkban is. Az első, emberrel történő…

3 óra telt el azóta...

Idén is sokan bevették: a legjobb nem csak gamer áprilisi tréfák 2024-ben

Gábor János 2024.04.02. - A magunk részéről nem éreztük fontosnak, hogy április 1-jén kamu hírekkel…

3 óra telt el azóta...

Egy elfeledett 90-es évekbeli FPS shooter most komoly frissítést kap

2024.04.02. - Doom, Half-Life, Quake. A 90-es évek mozgalmas évtized volt az FPS játékok tekintetében,…

4 óra telt el azóta...