Tech/Tudomány

A Simpson család ezt is látta! – A Virgin és Branson űrrepülését is megjósolták

Mint kiderült, a Simpson család nézői és rajongói már évekkel ezelőtt láthatták, hogy a Virgin-cégcsoport 70 éves vezetője, Richard Branson tényleg kijut majd az űrbe. Történt ugyanis, hogy a 25. évad 5. részében egy rövidke jelenetben azt láthattuk, hogy Branson egy sokablakos űrhajóban lebeg.

A Simpson családra már sokszor hivatkoztak úgy, mint a médiumra, amelyik pontosan megjósolja a jövőt – nem is véletlenül. Többször jöttek be az inkább gegeknek szánt poénok, mint Trump elnöksége, a Disney – Fox felvásárlás, Siegfried és Roy tigristámadása, Lady Gaga akrobatikus Super Bowl félidei showja és Kamala Harris beiktatási öltözéke.

Az epizód mintegy 6 évvel az esemény előtt, 2014-ben volt látható először, Branson viszont 2021. július 11-én repült az űr peremére.

Mindez még a Virgin Galacticnak is feltűnt, egy Twitter posztban külön fel is hívták rá a figyelmünket:

Míg sokan Nostradamusnak tartják az alkotókat, addig Al Jean producer jóval szerényebb véleménnyel van a jelenségről. Szerinte ugyanis mindössze arról van szó, hogy annyi nagyszerű ember dolgozott a népszerű rajzfilmsorozaton, hogy a remek ötleteikből – a nagy számok törvénye alapján – elkerülhetetlen volt, hogy egynéhány tényleg be is váljon.

Trump elnökségét azzal magyarázta, hogy már akkor is a közbeszédben volt, hogy Donald Trump egyszer majd elindul a választásokon, maga is többször beszélt már ezekről az ambícióiról, ők pedig csak berakták ezt az egyik részbe.

Branson valamikori utazása sem volt olyan elképzelhetetlen, hiszen a milliárdos vállalkozó már 2004 óta lapátolja a dollármilliárdokat a Virgin Galactic űrturisztikai projektjébe, ami az utóbbi pár évben már a tesztfázisba is eljutott.

via – anewspost, Movieweb

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

7 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

9 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

10 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

10 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

11 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

11 óra telt el azóta...