Nem gyakran fordul elő, hogy egy játékról még mindig annyit beszélnek, mint a megjelenése idején, de a Cyberpunk 2077 pontosan ilyen jelenléttel bír – jóban-rosszban. A játék szörnyen indult, hiszen a last-gen konzolos játékosok hamar rájöttek, hogy a játék még messze nem készült el. De még a PC-s játékosoknak is meggyűlt a bajuk a játékkal. Azóta megfogadtam, hogy többet nem rendelek elő játékot.
Azóta a CD Projekt Red számos gyötrelmes nehézségen ment keresztül. Többek között egy adatszivárgáson, amelynek következtében a stúdió több játékának forráskódját árveréseken adták el. Az sem segített, hogy a Sony nem sokkal a megjelenés után úgy döntött, hogy kivonja a Cyberpunk 2077-et a PlayStation Store-ból. A stúdió azonban továbbra is kitartott, és jelentős frissítésekkel igyekezett minden platformon javítani a teljesítményt.
Azonban a játék következő nagy frissítése az eddigi legjelentősebb lesz
Egy Reddit felhasználó u/PricklyAssassin szerint a Cyberpunk 2077 38 GB-os frissítőfájlja a következő hetekben fog megjelenni – ami úgy tűnik, összhangban van a stúdió 2021-re vonatkozó ütemtervével, valamint a közösségi médiában található promóciós anyagokkal.
A fájl felfedezéséhez az Epic Inspector Toolt használták, emellett pedig azt is találgatják, hogy a frissítéssel a DLC és a bővítmények funkciója is lehetővé válik.
Bár egyelőre még csak spekulációról van szó, nem túl nagy túlzás azt feltételezni, hogy a stúdió valószínűleg a jövőbeli DLC-k és bővítések előkészületeit végzi majd. A stúdió útiterve szerint a Cyberpunk 2077 játékosai 2021-ig kapnak ingyenes DLC-ket, a multiplayer komponens pedig valószínűleg valamikor 2022 folyamán érkezik.
A játék eddig is szép számmal kapott javításokat és hotfixeket – így a játék sokban javult. Annak ellenére, hogy a Sony óva intette a PS4-felhasználókat attól, hogy a játékot a last-gen konzolokon játsszák, úgy tűnik, a játék hatalmas számokat kaszál – a június hónap legtöbbet letöltött játéka lett. Mit nem mondjak, eléggé hullámzó a játék sikere.
2024.04.25. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik, közös…
Bódi Dániel 2024.04.25. - Mától egészen májusig tart a GoG posztapokaliptikus játékokat jóárasÍtó akciója, amelyben…
2024.04.25. – Az Nvidia szinte két hetente jelentkezik egy-egy új driverrel. Az AMD kicsit óvatosabban kezeli az…
2024.04.25. – A Counter-Strike 2 egyértelműen az egyik legrosszabb korszakában van, ha a közel 1…
2024.04.25. – Az Apple az elmúlt években kivétel nélkül nyáron rántotta le a leplet az éppen…
Bódi Dániel 2024.04.25. - Még a 2023-as Indie Horror Showcase során mutatkozott be a meglehetősen…