Gaming

Csupa nosztalgia – A Battlefield 2042 kiszivárogtatója jó hírrel szolgál

Egy neves Battlefield 2042-szivárogtató elárulta, hogy a sorozat korábbi játékaiból számos népszerű pálya érkezik az új részbe. Konkrétan ezek a pályák állítólag egy új játékmód részei lesznek, amelyet a fejlesztő DICE még nem fedett fel teljesen. És bár a mód részletei minden bizonnyal később érkeznek majd, most már tudjuk, hogy pontosan mely pályák lehetnek benne.

Tom Henderson szerint – kinek az elmúlt hónapokban megjelent szivárgásai mind nagyon megbízhatónak bizonyultak a Battlefield 2042-vel kapcsolatban -, hat pálya fog megjelenni az említett játékmódban. Henderson, aki ezt a módot csak „Battlehub”-nak nevezte el, elárulta, hogy az eddig hallott térképek, amelyek visszatérnek, a következők: Metro, Locker, Wake Island, Siege of Shanghai, Africa Harbor és Caspian Border.

Ezek a pályák kifejezetten népszerű Battlefield címekből származnak, köztük a Battlefield 3, 4, Bad Company 2, sőt, még a Battlefield 1942 is.

 

Metro

A DICE viszont hivatalosan még nem árulta el, hogy mely pályák térnek vissza, de azt legalább megerősítette, hogy a korábbi játékokból származó helyszínek mindenképpen visszatérnek. Sőt, ez a titokzatos játékmód állítólag némileg támaszkodik arra, hogy a rajongók által kedvelt pályák visszatérnek a múltból. Egyelőre nagyjából ennyit tudunk.

Siege of Shanghai

Érdemes hangsúlyozni, hogy sok más kiszivárgáshoz hasonlóan az itt elhangzottakat is érdemes némi fenntartással kezelni. Bár a Henderson összességében elég pontos volt, amikor a Battlefield 2042-ről szóló információkról volt szó, mindig van rá esély, hogy az itt felvázoltak nem válnak valóra, amikor a teljes játék megjelenik.

 

Ha már itt tartunk, és esetleg még nem számolnád a napokat a megjelenésig, a Battlefield 2042 még idén ősszel, október 22-én érkezik. A játék Xbox Series X, Xbox One, PlayStation 5, PlayStation 4 és PC platformokon lesz elérhető.

Kíváncsi vagyok, hogy ezek a pályák milyen nosztalgikus érzéssel fogják ellepni a régi játékosok szívét. A Battlefield sorozat alatt rengeteg map nagy sikert aratott. Szinte biztos vagyok benne, hogy a közösség szívesen látná ezeket a pályákat a mulitplayer részben is.

Mit gondoltok, jó lenne ezeket a régi pályákat a Battlefield 2042-ben is látni?

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

7 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

9 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

10 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

11 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

11 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

11 óra telt el azóta...