Tech/Tudomány

Bemutatkozott a 4700S Kit – Az AMD hivatalosan is áruba bocsájtja a hibás PS5 „alaplapokat”

Pár napja játszottunk el a gondolattal, hogy milyen lenne ha PC alkatrészekből próbálnák reprodukálni a PlayStation 5 specifikációit. Akkor egy AMD Ryzen 7 3700X-re esett a választásunk, DDR4 memóriák társaságában, hiszen ez ált a legközelebb a PS5 publikus alkatrészeihez. Nos, úgy tűnik ez hamarosan megváltozhat, az AMD hivatalosan is megerősítette a Tom’s Hardware csapatának, hogy valami készülődik a cég műhelyében. Állításuk alapján legalább 80, 4700S CPU-ra épülő gépezettel számolnak a különböző partnereiktől.

No, de mi is ez a titokzatos AMD 4700S Desktop Kit?

Meglepő hasonlóság, nem igaz?

Az AMD 4700S története nem is most kezdődött, hiszen állítólag már áprilisban, májusban lehetett kapni néhány helyen a processzort magát. Ám hamar elcsendesedett a történet, hiszen mélyreható, hitelesített tesztek nem igazán kezdtek megjelenni az újdonságról. Most, hogy az AMD sem titkolja többé a Kit létezését, érdemes megnézni mire is számíthatunk. Nem nehéz kitalálni, hogy az AMD a PlayStation 5 / Xbox Series leselejtezett, nem túl jól sikerült „alaplapjait” akarja jó pénzért eladni a profitmaximalizálás érdekében. 

Mit is tud a kicsike?

A 7 nanométeres gyártósoron készült SoC/Kit egy Zen 2 architektúrás, 8 maggal és 16 szállal megáldott központi egységet kapott. Ezután jön az első csavar, hiszen memóriamodulokkal nem bővíthetjük a kitet. Ehelyett 8 vagy 16 gigabájtnyi GDDR6 memória van a lapra forrasztva. Az RDNA2 architektúrás grafikai egységről ezúttal le kell mondanunk, hiszen nagy eséllyel pont a GPU egységek sorozatos gyártási hibái miatt kerülnek átcímkézésre 4700S néven ezek a komponensek.

4700S | 4750 Pro | i7-9700

Egyszálas teljesítményben elmarad az Intel i7-9700 és a Ryzen 4750G Pro mögött is, ám többszálas teljesítményben nincs szégyenkezni valója, hiszen játszi könnyedséggel, több száz ponttal is túllép az Intel i7-es megoldásán. Házon belül azért a 4750 Pro győz, de ezt a számozásból valahogy sejtettük is. Az AMD ajánlása szerint a Kit ideális multi-taskingra, irodai és produktív munkára, illetve könnyedebb 3D munkákra is. Az iGPU letiltása miatt természetesen helyet kapott egy PCIe 3.0 x16 slot is, így papíron gond nélkül tudunk csatlakoztatni egy videókártyát is a nem túl méretes laphoz. Ám a gyártói specifikációk szerint meglehetősen kevés kártyával lesz csak kompatibilis a 4700S-as lapka, érdekes a lista:

Limitált a lista

Az ára várhatóan 320 és 700 dollár körül alakul majd, de nagy eséllyel csak előre összerakott PC részeként juthatunk hozzá. Egyelőre csak az ázsiai piacon debütál, jó kérdés, hogy Európában vagy épp az USA-ban találunk-e 4700S Kitre épült gépeket. Nem tudunk belekötni az AMD döntésébe, hiszen feltehetőleg rengeteg hibás példány kerül ki a PS5/Xbox Series gyártása során, vétek lenne teljesen kidobni a valójában még használható „alaplapokat”. Jó kérdés lehet majd, hogy az elsősorban videókártyákhoz használt GDDR6 memória hogyan viselkedik mindennapi használat közben, reméljük hamarosan frissebb és részletesebb tesztek is napvilágra kerülnek a 4700S Kittel kapcsolatban.

Forrás: tomshardware

Arpi

Korábbi cikkek

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

1 óra telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

2 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

3 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

4 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

4 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

15 óra telt el azóta...