Tech/Tudomány

Gépépítés: Gaming PC 500 ezer forintból – Összeraknod sem kell

Manapság nincs egyszerű dolgunk, ha számítógégvásárlásra adjuk a fejünket. Az alkatrészek ára az egekbe szökött, hála a félvezetők hiányának és a kriptovaluták berobbanásának. Sajnos egyik sem olyan probléma, amire hamar lehetne gyógyírt találni, így el kell fogadnunk a helyzetet és kicsit feljebb emelünk a gépre szánt keretet. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy egy valamire való, teljesen új alkatrészekből összeállított gamer számítógéphez érdemes körülbelül az 500 ezer forintos célt belőni 2021 nyarán. Mi is ezt az ársávot igyekeztük tartani a LEET – Adrenalin PC összeállítása közben.

Nézzük is milyen gépet raktunk össze 500 ezer forintért – Íme a LEET – Adrenalin PC!

A processzornál az AMD idei újdonságai között szemezgettünk, hiszen a Zen 3 architektúrának hála már egyszálas teljesítményben is lekörözik Inteles társaikat, így játékra és tartalomgyártásra is a legjobb választás lehet egy 5XXX szériás Ryzen. Így került terítékre a Ryzen 5 5600X, mely 12 szálával még sokáig kiszolgálja a gépünket, többszálas mérésekben pedig a 16 szálas Inteleket szorongatja. Bár a processzorhoz gyárilag ad hűtőt az AMD, a maximális hatékonyság érdekében érdemes vásárolnunk hozzá egy kicsit combosabb egységet. A GAMDIAS Boreas M1-610 személyében nem csak egy nagyszerű hűtőt kapunk, RGB támogatással is rendelkezik, mely minden nagyobb alaplapgyártó RGB szoftverével/header pinjével kompatibilis, így tökéletesen szinkronizálható a gépünk többi egységével is.

A gép egy B450 chipsetes alaplap köré épül, egy Gigabyte B450 AORUS M fogja kiszolgálni a többi komponenst. Tökéletesen támogatja a Zen3-as processzorokat is, memóriaslotokban sem lesz hiány, ebből négy darabot is kapunk, így egy későbbi memóriabővítésnél sem kell lecserélnünk az aktuálisan vásárolt memóriákat. Természetesen az USB 3.1 Gen 2, NVMe SSD támogatás sem maradhat el. Memóriából érdemes 3000 MHz feletti modulokat nézegetnünk, a választás egy igazi klasszikusra, a sokszor bizonyított Fury Black szériára esett a Kingstontól. Manapság a 8GB már kevés, így 2 két darab 8GB-os, 3000 Mhz és CL 15 időzítéses modul került a gépbe.

VGA terén egy RTX 2060-as modell került kiválasztásra, a Palit GeForce RTX 2060 DUAL 6GB személyében. AAA játékok alatt sem lesz gond a teljesítményével, kétventilátoros hűtése pedig jelesre vizsgázik akár a nyári kánikulában is, így nem kell aggódnunk a melegedés miatt sem.

A tárhelyért egy SSD + HDD páros felel, az előbbi egy M.2 slotba illeszthető 256 GB-os WD M.2 Blue 3D, így a kábelekkel sem kell foglalkoznunk, ezen tökéletesen elfér az operációs rendszer és a legszükségesebb alkalmazások, játékok is. A nagyobb fájlok tárolásáért pedig egy SEAGATE Barracuda, 2TB-os kapacitású HDD felel majd.

A számítógép egy Aerocool Cylon Mini TG RGB mATX házban kap majd helyet, mely edzett üveg oldallappal rendelkezik, így az RGB rajongók is gond nélkül gyönyörködhetnek a világító hardverek látványában. A tápellátásért egy 500 wattos EVGA W2 80Plus felel majd, mely bőségesen elegendő teljesítménnyel rendelkezik, hiszen a videókártya TDP-je valahol 160 watt körül tetőzik, de a processzor sem merészkedik 90 watt fölé stresszteszteken sem.

A teljes konfig a következő:

  • CPU: AMD AM4 Ryzen 5 5600X
  • CPU HŰTŐ: Gamdias – CPU Fan – BOREAS M1-610
  • VGA: Palit GeForce RTX 2060 DUAL 6GB GDDR6 192bit (NE62060018J9-1160A)
  • ALAPLAP: Gigabyte sAM4 B450 AORUS M
  • MEMÓRIA: Kingston DDR4 3000MHz 16GB (2x8GB) HyperX Fury Black CL15
  • SSD: WD M.2 Blue 3D – 250GB – WDS250G2B0B
  • HDD: SEAGATE 3,5″ 2TB SATA3 7200rpm 256MB Barracuda – ST2000DM008
  • TÁPEGYSÉG: EVGA W2 80Plus 500W (100-W2-0500-K2)
  • HÁZ: Aerocool Cylon Mini TG RGB mATX Számítógépház – Fekete Edzett üveg oldallappal

Oké, de hogy teljesít játékok alatt?

 

Nem titok, hogy az RTX 2060 leginkább FullHD/WQHD felbontásban csillogtatja meg a tudását. Ahogy a fenti videóban is tökéletesen látható, az AAA játékok gyönyörűen fognak muzsikálni ultra/high beállítások mellett is 1080p felbontáson. Teljesen maximumra húzva is bőven 60-80 FPS feletti értékeket produkált a Red Dead Redemption 2, a GTA V, a Witcher 3 vagy épp az AC Valhalla is, de a Cyberpunk 2077 sem okoz problémát „High” preseten. 

A kompetitív, multiplayer címeknél, mint például a CS:GO, Apex Legends, Fortnite, Valorant, Rainbow Six Siege vagy épp a PUBG pedig akár a 240Hz/FPS kategória is nyugodtan belőhető.

Felkeltette az érdeklődésedet? A fentebb összeállított konfigot ide kattintva meg is vásárolhatod!

Arpi

Korábbi cikkek

Jobb felbontás, szebb játék? – Érkezik az AMD FSR 3 PS5-re és Xbox-ra

2024.04.03. - Nagyon jó hírekkel szolgálhatunk azok számára, akik PlayStation 5 és Xbox Series X/S…

19 perc telt el azóta...

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 áprilisában – RTX 40 menetelés?

2024.04.03. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac már egy ideje helyreállt, sokszor előkerül…

48 perc telt el azóta...

Két csodás vadiúj megjelenésű játékot is kapnak a PS Plus-előfizetők

Bódi Dániel 2024.04.03. - "NA! Most pofázzá Jóskagyerek!" - szólott a klasszikus, amit idézve csitíthatjuk…

1 óra telt el azóta...

A környezettudatosság fényében használt iPhone-okat kezd árulni a Yettel

2024.04.03. - A fenntarthatóbb mobilhasználatot ösztönözve áprilistól kísérleti jelleggel használt prémium okostelefonok értékesítését indítja el…

1 óra telt el azóta...

Az ASUS bemutatta a ROG Mjolnirt, a Thor pörölyt PC játékosoknak

2024.04.03. - Úgy tűnik, hogy az ASUS ismét meglepett minket, ráadásul úgy, hogy kijelentették: amit…

1 óra telt el azóta...

Kosarasok figyelem: jön az első magyar kosaras esport-bajnokság

2024.04.03. - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége látva az esportok nagy népszerűségét, a fiatal korosztályok…

3 óra telt el azóta...