Régóta várjuk már, hogy az HBO végre belevágjon a The Last of Us sorozat forgatásába. A legfrissebb hírek szerint a forgatás már elkezdődött, sőt egyes szereplők már instagram posztokat is közzétettek. A szereplőkön kívül persze az is kérdés jelenleg, hogy a sorozat mikor lesz látható, illetve hány epizódot láthatunk majd az első évadban. Ezek közül egy kérdésre most választ kapunk – köszönhetően a ComicBook magazinnak.
Amikor az HBO jóvoltából a sorozat megjelenik, az első évad összesen 10 részből áll majd.
Ezt egyébként maga Craig Mazin író és vezető producer árulta el a Scriptnotes podcast legutóbbi adásában. Azt is elmondta, hogy a sorozatnak öt rendezője lesz a 10 epizód alatt, bár még nem jelentették be mindet. A sorozat első három-négy epizódja már teljesen meg van írva. Azt azonban egyelőre még nem lehet tudni, hogy a sorozat mennyire követi hűen az első The Last of Us játék történetét, függetlenül attól, hogy a korábbi hírek szerint az az alapja.
Ami a The Last of Us szereplőit illeti: Pedro Pascal lesz Joel, Bella Ramsey Ellie, Nico Parker Sarah és Gabriel Luna Tommy. A műsort a kanadai Alberta városában forgatják. Mazin mellett Neil Druckmann a társszerző és producer. Druckmann jelenléte valószínűleg segít abban, hogy a sorozat játékhű legyen, bár elmondta, hogy a játékból kivágott néhány elem belekerül a sorozatba.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a The Last of Us sorozat mikor jelenleg meg.
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…
Németh Dávid 2022. 11. 11. - A South Park teljes egészében elérhető az HBO Maxon.…