Bizonyára te is gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne igazi, élő Pokémonokkal találkozni. Valami hasonló élményben lehet most része a japánoknak, ahol egy parkon belül létrehozták a Pokémon erdőt. A látogatók itt nem csak a természetben lehetnek, de találkozhatnak valósághű Pokémonokkal is, olyan helyeken, ahol nem is gondolnánk. A 4500 négyzetméteres területen ugyanis szépen elrejtve találkozhatunk a kedvenc „élőlényekkel”.
Létrejött a való világ Pokémon erdeje – A Pokémon Wonder.
Az ötlet és a megvalósítás a Tokió északi részén fekvő Yomiuriland vidámpark érdeme, akik egy egész Pokémon-erdőt hoztak létre a rajongók számára, hogy elkalandozzanak és megnézzék a különféle fajokat.
Az erdőben több mint 50 különböző Pokémon-faj található. Egyszerre legfeljebb hat főt engednek be a parkba, hogy ne zavarják meg nagyon az elmélyülést. A program egyébként 90 perces, ezalatt pedig a résztvevő csapatok külön-külön fedezhetik fel a Pokémonokat.
A Pokémon Wonder célja egy olyan élmény megteremtése, ahol „gyerekek és felnőttek egyaránt átélhetik a természet szépségét a Pokémonon keresztül”. Ráadásul itt nem csak képeken láthatók a Pokémonok. Ha ez nem lenne elég, az összes Pokémon természetes anyagok felhasználásával készült. Ez a Metapod például pálmalevélből készült.
A Pokémon Wonder július 17-én nyílik meg, és a tervek szerint jövő év április 3-ig tart. Neked hogy tetszik?
2024.04.03. - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége látva az esportok nagy népszerűségét, a fiatal korosztályok…
2024.04.03. - Szerdán kora reggel súlyos földrengés rázta meg Tajvant. A 7,4-es erősségű földrengés számos…
Gábor János 2024.04.03. - A Microsoft megerősítette, hogy április első felében hét további játék érkezik…
2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…
Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…