A Warzone csalók csak fejlődnek és fejlődnek, az újdonságnak számító cheat-típusok szép lassan teret hódítanak, a YouTube-on és a játék subredditjén pedig itt-ott felbukkannak bemutatók arról, hogy mit is művelnek.
Az egyik csalás Silent Aim néven fut és lehetővé teszi, hogy a csaló úgy ölje meg az ellenfelét, hogy nem is kell célozni rá.
Ez a csalásfajta már a Call of Duty 2 óta jelen van. Később elérte a Call of Duty 4-gyet is, amit a saját bőrömön is tapasztaltam. Ez a CoD 4 bukását jelentette, mivel hetek alatt ellepte a játékot ez a fajta csalás. A public játékokban szinte lehetetlen volt úgy játszani, hogy nem találkoztál valakivel, aki Silent Aimet használt.
Ahogy a Reddit-felhasználó, notbilbo az alábbi videóban rámutat, a Silent Aimet használó csalóknak még csak nem is kell célozniuk, hogy tökéletesen „pontosak” legyenek.
A Silent Aim fő előnye a hagyományos Warzone aimbotokhoz képest a „könnyű használat”. Könnyebb elrejteni, ha a fegyvered nem mesterségesen a célpont fejére ránt, így a megfelelő beállításokkal akár a kedvenc streamerünk is nyugodtan használhat egy ilyen fajta csalást.
Itt egy másik példa erre a fajta csalásra, és ha jól megnézzük, teljesen más irányba lőtt a csaló, de még így is megölte a zuhanó játékost.
Ami a csalás elleni erőfeszítéseket illeti, az Activision továbbra is a játékot megtörő hackek folyamatosan frissülő arzenáljával szemben játszik. Májusban megtudtuk, hogy az Activision a játék megjelenése óta több mint 500 000 fiókot tiltott le csalás miatt. Ez első ránézésre a csalók valószínűsíthető összlétszámának jelentős része. De a valóságban valószínűleg több ezer olyan visszaesőről van szó, akik új fiókkal térnek vissza a játékhoz, hogy újra csaljanak.
Legutóbbi információk szerint a legnépszerűbb csalások képesek meghamisítani a felhasználó hardverazonosítóját. Így az Activision nem tud tartósabb hardveres tiltást kiszabni a gépükre. Így amikor bannolják őket, valószínűleg négy-öt másik fiókjuk van a hátsó zsebükben.
Remélhetőleg minél hamarabb észbe kapnak a fejlesztők, és a csalások problémájára összpontosítanak. Ha nem sikerül minél hamarabb orvosolni a problémát, a játékosok három mód reagálhatnak. Elkezdenek ők is csalni, ami több csaláshoz vezethet, megpróbálnak „élni” a csalókkal és elfogadni, hogy sajnos ez van, vagy abbahagyni a játékot és új szórakozás után nézni.
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…