Film/TV

Filmtörténelem – Ma 28 éve, hogy rettegünk a Jurassic Park raptorjaitól

1993. június 11-én egészen fontos napra ébredtek az amerikai filmkedvelők. Stephen Spielberg és a Universal Studios ekkorra lőtte be az egyik legnagyobb filmtörténeti és popkulturális darab, a Jurassic Park premierjét. Spielberg korábban már többször bizonyított megérzése és tehetsége természetesen ismét bejött, és a film gigantikus siker lett, majd vált a filmipar egyik legmeghatározóbb sorozatává.

A Jurassic Park sikere az egyik legtöbb összetevőjű, melyet film elmondhat magáról. Vegyük például egyáltalán az ötletet, amit Spielberg egy akkor elég népszerű ponyva írótól, Michael Crichton-tól vett meg,jóval az azonos című könyvének megjelenése előtt. A legendák szerint éppen a Vészhelyzet megvalósításáról tárgyaltak épp, amikor a vélhetőleg kedélyes hangulat közepette Crichton megemlítette a Jurassic Park ötletét, amire a nagy dínómániás rendező azonnal ráharapott.

Spielberg így olyan neveket előzött be, mint James Cameron, Tim Burton, Richard Donner, és Joe Dante.

Ezután jött a neheze, hiszen a Universalt is meg kellett győzni arról, hogy érdemes lesz a film megvalósításába vágni. A stúdió egyetlen feltétellel ment bele a dologba, hogy a Jurassic Parkot előbb szállítja le nekik, mint az akkor már agyondédelgetett Schindler listáját, amely a sztárrendező álomprojektje, de inkább amolyan magnum opusa volt.

Crichton és Spielberg

A két mozi végül ugyanabban az évben került bemutatásra, mivel a Jurassic Park utómunkálatai a vártnál sokkal jobban elhúzódtak. Persze már az előkészületekkor lehetett erre számítani, hiszen összesen 25 hónapot töltöttek azzal, hogy egyáltalán a technikai feltételeit ki tudják alakítani a forgatásnak. Igen jól sejted, ezalatt a dínókat kell érteni.

Spielberg a korának egyik leglátnokibb rendezője volt, ha a látványról és a trükkökről van szó – ofc. James Cameron és George Lucas mellett. Nem is nagyon kell csodálkozni azon, hogy film- és látványtechnológiai mérföldkő lett a dínómozi. Szóval nagyon sok kreatív dolgot kitalált, melyekkel még élethűbbé, még élőbbé – vagy ijesztőbbé – tette a dinoszauruszokat, kezdve például azzal, hogy hiába dolgoztak együtt a kor egyik legnevesebb paleontológusával, a látvány kedvéért simán megváltoztatta az őslények kinézetét.

A legjelentősebb – és azóta történelmi – változást a Velociraptorokon ejtette, ő ugyanis mindenképpen egy halálos és hátborzongató lényként akarta ábrázolni, függetlenül attól, hogy a valóságban akkora volt mint egy nagyobbacska kutya, csak tollakkal. Tehát fogott mindent, amit a raptorokról tudtunk, elvetette és ugyanazon a néven kvázi alkotott egy újat.

A vicces az egészben az volt, hogy nem sokkal a premier után tényleg felfedeztek egy olyan dínót – a Utahraptort -, ami hasonlóan nézett ki és viselkedhetett, mint a Jurassic Park raptorjai.

Az az ominózus konyhai jelenet

Spielberg látnoksága nem csak abban merült ki, hogy tudta mi és hogyan néz ki jól a vásznon. Azt akarta, hogy minden legyen annyira élethű, amennyire az 1990-es évek elején a technológia engedi – szóval nyilván megépített egy 6 méter magad T-rexet is.

Az igazság az, hogy az eredeti terve az volt, hogy minden egyes dínót megépít, viszont a filmre adott büdzsé egészen szoros nadrágszíjra volt elég, így meg kellett húzni a határokat. Több dínó, amiket a háttérben láthatunk csak kisebb makettek, melyeket stop-motion animációval keltettek végül életre, de több lénynek is csak a legfontosabb részeit építették meg, a többit pedig CGI-al egészítették ki.

A végeredmény azonban magáért beszél. Azt ugyan nem mondanám, hogy a Jurassic Park animációi a mai nap is megállja a helyét, mert hát mégis csak egy 28. éves filmről beszélünk. Velük szemben viszont a robotizált őshullők egészen elképesztően festenek még most is, és csak elképzeléseink lehetnek arról, hogy mennyire időtálló mozi lett volna, ha tényleg meg tudták volna ilyen módon oldani az egészet.

Ő itt a 6 méteres robot T-rex

A siker nyilván nem is maradt el, sőt, a Jurassic Park akkorát ment, hogy Spielberg korábbi kasszasikerét, az E.T.-t is simán lepipálta. Magyarországon valamivel később, 93. szeptember 24-én tűzték műsorra a mozik, ami itthon is akkora siker lett, hogy még a 1999-es Star Wars: Baljós Árnyak sem tudta lekörözni.

A kritikusokat ugyan nem tudta maradéktalanul meggyőzni, a Jurassic Parkot három kategóriában is Oscar-díjra jelölték: a Legjobb vizuális effektusok, Legjobb hang és Legjobb hangvágás kategóriákban. Mindhármat megnyerte.

A film egy jelenség lett, képregények, figurák, videojátékok készültek hozzá és mellé, a népszerűsége pedig mindmáig töretlen. Igaz, ehhez az is kellett, hogy 2015-ben sikeresen támasszák fel a franchise-t a Jurassic World-el. Később a Netflix jóvoltából egy 28 éve dédelgetett projekt, a Jurassic Park animációs sorozat is megvalósulhatott, és 2020-ban bemutatták az egyébként kifejezetten remek Jurassic World: Krétakori Tábort, aminek mostanság debütált a 3. évada.

Sőt, videojátékos fronton is remekel, ugyanis a Summer Game Festen a sorozat 28 éves évfordulója előtt bejelentették a Jurassic World: Evolution második részét, melyben a játékosok megalkothatják a saját őslényparkjukat.

 

A Jurassic Park jelenleg a világ egyik legismertebb szórakoztatóipari „terméke”, ami ha nem is volt egy tökéletes alkotás, a popkulturális és a filmiparra gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen. Később olyan filmek merítettek forradalmi látványtechnológiai megoldásaiból, mint a Star Wars, a Gyűrűk Ura, vagy a Mátrix.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

5 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

5 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...