Gaming

Ennyibe kerülhet a Nintendo Switch Pro – Hamarosan jöhet a bejelentés?

Egy erősebb Nintendo Switch masináról már elég rég pletykálnak, és ugyan sokan nagyon is biztosnak találják ezeket a híreszteléseket, a japán játékgyártó soha, egyetlen szóval sem tett említést, de még csak utalást sem a bikább hibrid konzol létezéséről.

Ez persze a „szivárogtatókat” egyáltalán nem tántorítja el, sőt, amíg a Nintendo ki nem tálal, addig is övék a figyelem legnagyobb része. Erre ült most fel egy francia viszonteladó, aki „teljesen véletlenül” árral együtt listázta az oldalán a Nintendo Switch Pro-t.

A Boulanger nevű oldal alapján a Switch Pro 399 eurós, vagyis 135.000 forintos árcédulával kerülhet majd ki valamikor a boltok polcaira.

Ez az ár sokaknak valósnak tűnhet, és tényleg lehet is foganatja – még akkor is, ha a „vétlen szivárgás” nem is volna igaz, vagy csak mint placeholder rakták ki (ez utóbbi inkább valószínű).

A PS5 és az Xbox Series X ténylegesen újgenerációs konzolok 185.000 forintos ajánlott áron érkeztek (jó-jó, a scalperek miatt jelenleg ez még sci-fi), a Nintendo azonban mind képességben, mind árazásban a konkurencia mögött szokott lenni. Ugyan az Xboxból létezik egy gyengébb és olcsóbb változat, ahogyan a PS5-nek is van egy digitális, úgy pedig szerényebb árú kiadása, mindkettő kompromisszumokkal jár, ergo pár tízezer forint megspórolásával annyival kevesebbet is kapunk.

A Switch Pro azonban a Nintendo saját magához mért generációváltása lehet, a legerősebb és legjobb hibrid gép, ami az újabb, szebb és jobb játékok mellett szintúgy képes lenne lejátszani a régebbi alkotásokat is – tegyük fel 4K-ra felskálázva. Ha pedig minden igaz, a Pro tényleg egy szörnyeteg lesz (önmagához képest mindenképp), ami a lehető legjobb élményt nyújthatja azoknak, akik a Nintendo játékaival szeretnének játszani. 135.000 forintért pedig egyáltalán nem lesz drága, emlékezzünk csak, hogy az alap Switch sem volt sokkal olcsóbb ennél a megjelenésekor.

Hivatalos konkrétumok hiányában azonban mindezek csak feltételezések. A Nintendo egyelőre még a gép létezését sem erősítette meg, ezért minden ilyen jellegű információt érdemes fenntartásokkal kezelni. 

Sokan a pár nap múlva kezdődő 2021-es E3-on számítanak egy Switch Pro bejelentésre, de a jelenleg tomboló és mindenkit érintő chip-félvezető hiányt tekintve könnyen lehet, hogy ez nem fog megtörténni.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

15 perc telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

30 perc telt el azóta...

Több mint 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 3 nerfek, buffok

2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…

1 óra telt el azóta...

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

2 óra telt el azóta...

Leáldozhat a kukkolóknak az új iOS frissítéssel – fontos lépést tesz az Apple

Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…

2 óra telt el azóta...

A 2023-as adatok szerint a live service játékok uralják a piacot

2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…

2 óra telt el azóta...