Gaming

Ilyen lehetett volna! – Soha nem látott 2013-as demó került ki a Cyberpunkból

Túl sok kétség nem férhet ahhoz, hogy a Cyberpunk 2077 bukása nem csupán a játék borzalmas állapota, hanem az évek alatt irreálisan, konkrétan soha nem látott mértékig tornázott hype is vezetett. Az egész marketingtörténelmi jelenség a 2012-es bejelentést követően 2013. januárjában fellőtt máig legendás teaser trailerrel vette kezdetét, ami azért is különösen fontos, mert ekkor még 2 évre voltunk a CD Projekt RED referenciájának számító The Witcher 3 megjelenésétől.

A két játékot tehát párhuzamosan fejlesztették, de ilyenkor nyilván a Vaják történetére pontot tevő eposz záródarabján volt a hangsúly. Ez annyit tesz, hogy 2012-ben a Cyberpunk még csak papíron létezett, sőt, az első kedvcsináló is inkább a vállalkozó szellemű befektetőknek szólt, mintsem a közönségnek. A bennfentesek is egyöntetűen állítják, hogy a Cyberpunk fejlesztése valójában 2016-ban vette kezdetét, addig pedig csak alig néhányan dolgoztak rajra, sőt, egy ponton a teljes munkát elölről is kellett kezdeniük.

Nagyjából ezt erősíti meg az a máig soha nem látott rendkívül korai és kizárólag belsős demonstrációra elkészített concept demó egyenesen 2013-ból, ami most kikerült.

A Cyberpunk 2077 legelső koncepciós játékmenet demója azért is érdekes, mert azt a játék tényleges kiötlői, a The Witcher 2 és 3 eredeti fejlesztőinek egy része rakta össze. Itt még azt láthatjuk, hogy először nem belső nézettel kísérleteztek, hanem maradtak volna a számukra jól bevált TPS-nél. Maga a saját lakás ötlete is elég hamar felvetődhetett (elvileg ezt szabadon rendezhettük is volna), de a sokrétű interakciós lehetőségek és egy kidolgozott(abb) dialógus-rendszer igényét is láthatjuk.

 

A Cyberpunk 2077 alapkoncepciója szerint sokkal inkább hasonlított volna egy Deus Ex és egy Mass Effect-szerű sci-fisebb világra, mint arra a sötét és sokkal inkább földhözragadtabb megközelítésre, amit végül Night City képében kaptunk. Mindez persze csak egy nagyon, de tényleg nagyon korai build, ami alapján messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le – csupán azt, hogy egy másik játék sejlik fel alatta.

Mégis egészen érdekes lett volna az eredeti ötletet megvalósulni látni, viszont mivel erre már semmi esély sincs, nagyon szorítunk azért, hogy a CDPR fejlesztői sikeresen kikupálják a végleges verziót. Ahogyan azért is keresztbe tehetjük az ujjainkat, hogy a hamarosan érkező kiegészítő tartalmak között viszontláthattunk párat a régi kivágott anyagok közül is.

A végére egy kérdés kíséretében iderakom a 2013. januárjában kiadott rendkívül hangulatos előzetest; nektek hogy tetszett volna a játék, ha a fentebb látott koncepciós anyag mentén fejlesztették volna tovább?

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

6 perc telt el azóta...

Több mint 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 3 nerfek, buffok

2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…

36 perc telt el azóta...

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

2 óra telt el azóta...

Leáldozhat a kukkolóknak az új iOS frissítéssel – fontos lépést tesz az Apple

Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…

2 óra telt el azóta...

A 2023-as adatok szerint a live service játékok uralják a piacot

2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…

2 óra telt el azóta...

Gyakorlómódot is magával hoz a Warzone harmadik szezonja

2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…

3 óra telt el azóta...