Esports

Akikre büszkék lehetünk – Ők Magyarország legértékesebb e-sportolói

Ahogy azt a Magyar Marketing Szövetség is írja: a 2020-as év egyik legnagyobb nyertese az e-sport volt. Az élő sport hiánya miatt jelentősen növekedtek az e-sport események nézőszámai és így természetesen a versenyzők iránti figyelem is. A Neticle elemzése alapján a magyar piac legértékesebb e-sportolója jelenleg Molnár Gábor (molnargabo), mellette Subicz Dániel és Bereznay Dániel is kiugróan sikeres éven van túl, ami személyes márkájuk értékének is érezhető növekedést hozott.

A frissen alapított DomiNation Esports két dobogós helyezést is begyűjtött, hiszen a legértékesebb e-sportolók rangsorában Molnár “molnargabo” Gábor végzett az élen, míg a sportolóknál Szoboszlai Dominik lett a második.

 

Nemrégiben a LeetEsport is beszámolt a Szoboszlai Dominik által alapított és a Leet stratégiai támogatásával útjára indított DomiNation Esports-ról. Az esport szervezet első igazolása Molnár “molnargabo” Gábor lett, aki a klubnál nemcsak játékosa, hanem szakmai tanácsadója is egyben. A FIFA játékost és streamert most a legértékesebb e-sportolónak választották, őt a LoL-os Subicz “bluerzor” Dániel, illetve az F1 Esports Pro Series versenyzője, Bereznay Dániel követi.

A legértékesebb sportolók:

  1. Hosszú Katinka
  2. Szoboszlai Dominik
  3. Kapás Boglárka

A legértékesebb e-sportolók:

  1. Molnár “molnargabo” Gábor
  2. Subicz “bluerzor” Dániel
  3. Bereznay Dániel

Forrás: MMSZ Sportmarketing Tagozat

Gratulálunk a díjazottaknak és további sok sikert kívánunk!

DV

Korábbi cikkek

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

2 óra telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

2 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

3 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

4 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

4 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

15 óra telt el azóta...