Az Apple áprilisban mutatta be az iMac széria legújabb darabjait. Immár ezek a gépek is megkapták a november óta már a MacBook Air/Pro és Mac Mini modellekben duruzsoló M1 chipet és természetesen ennek köszönhetően megújult külsőt is kapott az All-in-One gép.
Az természetesen már a Keynote után sem volt titok, hogy az alap modell több specifikációjában is eltér a drágább társaitól. Kevesebb USB port, a billentyűzeten nincs TouchID ujjlenyomatolvasó és a GPU magok száma is eggyel kevesebb, mint a többiben.
Ezzel természetesen nem is volt semmi gond, hiszen az Apple a weboldalán is feltűntette ezeket. Az iFixit csapata azonban a modellek szétszerelésénél és „röntgenezésénél” észrevette, hogy a ventilátorok száma sem egyezik meg a különböző iMac-eken. Ezt az Apple sehol sem említette, pedig akár a gép teljesítményére is hatással lehet hosszabb feladatoknál, ha kevésbé tudja lehűteni a megnyirbált hűtőrendszer.
Több, Apple fanatikus újságíró is nemtetszését fejezte ki a teljes tájékoztatás hiánya miatt, valljuk be, teljesen jogosan. Reméljük az Apple hamarosan hivatalosan is reagál a felmerült problémára.
2024.04.24. – Ahogy arra számítani lehetett, a Warzone fejlesztői elkezdték csepegtetni az első információmorzsát a…
2024.04.24. – Lassan 3 éve, hogy megjelent a Windows 11. A Microsoft akkor sok számítógépet…
2024.04.24. – A Valve szervereit manapság bizonyíthatóan is elözönlötték a csalók. Az elmúlt napokban ennek…
2024.04.24. – Az elmúlt három-négy hónapban igazán izgalmas időszakot él át videokártyás szegmens. Az Nvidia…
2024.04.24. – A Warzone egy teljesen ingyenes játék, hiszen a kozmetikai tárgyak megvásárlása teljesen opcionális,…
Bódi Dániel 2024.04.24. - Ha mond valamit az 1984, a Twin Peaks, a BioShock és…