Film/TV

44 éves lett a világ legnagyobb hatású filmje, az első Csillagok Háborúja

A Star Wars legeslegelső fejezete napra pontosan 44 évvel ezelőtt, 1977. május 25-én került az Egyesült Államokban a mozikba és vált egyszer s mindenkorra a világ egyik, ha nem a legnagyobb hatású filmművészeti és popkultúrális alkotásává.

George Lucas filmjét egyáltalán nem pozícionálták valami magasra a Fox stúdiójában, sőt, leginkább potenciális pénzügyi kockázatnak tekintették, és az első megjelenéskor csak kevesebb mint negyven moziban tűzték műsorra. A fantasyt a westernnel keverő űropera aztán kasszarekordokat döntött, felülmúlva Steven Spielberg akkoriban rekordernek számító cápáját, ezzel új életet lehelve a megfáradt 20th Century Fox testébe.

A film tíz Oscar-jelöléssel dicsekedhetett, melyből hetet meg is nyert – köztük a Star Wars franchise eddigi egyetlen színészi jelölését, amelyet Alec Guinness hódított el Obi-Wan szerepében nyújtott alakításáért. Mindez azért lehet mókás, mert maga a színész túlzottan nem tartotta sokra a produkciót, saját elmondása szerint pedig nem is nagyon szerette eljátszani az öreg jedi mester karakterét.

Az immár korszakalkotó filmjének sikerére még Lucas sem volt nagyon felkészülve, aki a bemutató idején éppen vakációját töltötte, ott tudta meg, hogy látványos sci-fije óriási siker lett. A Csillagok Háborúját az eredeti bemutatóhoz képest Magyarországon csak két évvel később, 1979. augusztus 16-án került vetítésre, akkor is kizárólag feliratosan, magyar szinkronnal a nézők 1984 karácsonyán láthatták a Magyar Televízió sugárzásában – de létezett belőle egy kézről kézre terjedő legendás hang alámondásos verzió is.

Mivel Lucas sem számított arra, hogy a Csillagok háborúja olyan jelenséggé válik, mint amilyenné vált, nem is nagyon gondolkozott folytatásban, nemhogy egy franchise szintű univerzumban. Emiatt 77-ben szimplán csak Csillagok Háborújaként láthattuk, a gyors siker azonban megváltoztatta a dolgok állását, így kapta meg utólag a negyedik rész számozást, melyet 1981-ben már hivatalosan is az V. Birodalom Visszavág követett.

A film természetesen megannyi kiadást, úgy pedig felújítást, illetve két – már kevésbé körülrajongott újabb trilógiát is megélt, de megannyi könyv, képregény, animációs és élőszereplős sorozat, illetve videojáték készült belőle- és alapján. Mindezeknek köszönhetően egyébként a Star Wars brand tudhatja magáénak a marchandiseing Guiness-rekordját is, aminek egy ideje a mindig kísérleterzős Lucas helyett, a leginkább profit alapú biztonsági játékos Disney örülhet.

Boldog születésnapot Star Wars, legalább ennyit kívánunk még!

Neked melyik a kedvenc SW filmed és játékod?

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

13 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

13 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

14 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

14 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

14 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

15 óra telt el azóta...