Gaming

Ilyen lesz az Amazon nagyszabású MMO-ja – Betekintés a New World alpha tesztbe

2020 áprilisában Molnár Márk Máté (Monya) lehetőséget kapott arra, hogy hogy alpha fázisban tesztelje az Amazon Studios innovatív MMORPG világát. A New World-öt az Amazon Game Studios jelentette be, még a 2016-os TwitchConon. A fejlesztés 2018-ban kezdődött, akkor még mint open world sandbox survival MMO játék. 2019 közepén az alpha tesztelők hatására szakítottak a sandbox survival vonallal és egy theme-park MMORPG irányába indultak el.

A New World 2021. augusztus 31-én jelenik meg.

„A New World kipróbálása már az első pillanattól kezdve nagyon meghatározó élmény volt a számomra. Mind a játékosok, mind a fejlesztők folyamatosan azon vannak, hogy megfelelő irányba haladjon a fejlesztés. A fejlesztők nyitottak a tesztelők észrevételeire, és ha konstruktívnak, hasznosnak találják, akkor implementálják ötleteiket. A sok pozitív tapasztalat hatására kezdtem el építeni a magyar New World közösséget. Úgy gondolom, hogy Magyarországon még nem olyan ismert ez a játék, remélem, több emberhez eljuthat” – mondta Monya.

A New World ötvözi a szokásos theme-park MMO-kból megszokott játékdizájnt, az action-combat (nincs tab-targeting) rendszerrel és a survival játékok tipikus sandbox harvesting és crafting elemeivel.

Történet

A játék a nagy felfedezések korában játszódik a XVI-XVII században, amikor az emberek az örök élet titkát keresték. Aeternum szigetére találtak, ahova ha egyszer megérkezik az ember, már soha nem szabadul onnan a lelke. Ezáltal, aki meghal az a mágikus erejű Azoth segítségével újraéled a szigeten.

A játék célját nem a játék határozza meg, hanem a játékosok tűzhetnek ki maguknak célokat (PvE, PvP, szakmák vagy kereskedelem terén). Így az egyéni céljaikat a játékosok szabhatják meg maguknak. Ha valaki úgy dönt, hogy ő lesz a legjobb kovács a játékban, nem lesz semmiben sem hátrányban egy endgame PvP-s vagy endgame PvE playerrel szemben. A tényleges cél a company-kon és a frakciókon keresztül érződik. A felfedezők városokat alapítottak, amikben különböző frakciók (faction) uralkodnak, a klánjaik (company) segítségével. A frakciók a játék alapkonfliktusát generáló pillérek, amikre az egész territórium és PvP rendszer támaszkodik. Három frakció van a játékban a Syndicate (tiltott tudást kutatók), a Marauder (rendfenntartó zsoldosok) és a Covenant (vallási fanatikusok). A játékosok a bevezető küldetések és a frakciók megismerése után választhatnak, hogy hova szeretnének tartozni.

A különböző frakciókba tartozó klánok területeket szerezhetnek maguknak, amire adót vethetnek ki, fejleszthetik a területen lévő várost/várat és különböző bónuszokat adó épületeket építhetnek bennük. Minél több területet szerez meg magának egy frakció, az abba tartozó játékosok, annál több bónuszt szereznek (pl.: olcsóbb utazás, kevesebb adó).

A játék jelenlegi állásában, területet friss kezdetkor megvenni lehet, 10.000 goldért (a gold az ingame fizetőeszköz). Ha már elfoglalt területet akarunk megszerezni, növelnünk kell az adott területen a frakciónk influence-ét (befolyásoltságát), ezzel meggyengítve az adott terület védelmét, és ha ezt megtettük, akkor indíthatunk az adott területet birtokló company ellen háborút.

Minden terület városában van a frakcióknak egy képviselője, akiknél frakció küldetéseket (PvE és PvP) lehet felvenni. A PvE küldetések rendszerint pár nyersanyag (bőr, fa, kő stb.) összegyűjtéséből állnak, míg a PvP küldetések automatikusan flagelnek PvP-re és általában haditerveket kell keresni, vagy járőrözni kell bizonyos területeken a zónában, vagy épp egyik városból a másikba kell nyersanyagot szállítani. A war egy 50 vs 50 PvP scenario, ahol a támadó és védő company governor-ai (klán vezetői) által kiválasztott játékosok csapnak össze az adott területért. A terület váráért vívják a harcot, először 3 külső pontot kell capture-the-flag módon elfoglalni, majd meg kell ostromolni a várat, betörni a kaput és a vár közepén lévő pontot kell szintén CTF formában elfoglalni.

Minden zónában található egy város (community hub) és egy vár, ahol a War-ok és Corrupted Invasion-ök, tehát a PvP és PvE háborúk zajlanak.

A New World-ben megtalálható mind a large-, mind a small-scale PvP és PvE egyaránt, a területfoglalás és fejlesztés játékmechanikákból adódóan pedig az open world PvP, dinamikus open world PvE eventek és a gathering.

Az action combat, és az hogy a New World teljesen classless, tömérdek lehetőséget ad a számunkra megfelelő harcmodor kialakítására. Nincs se tab-targeting, se classok. A fegyvereink határozzák meg, hogy milyen módon harcolunk. Lehetünk íjászok, akik közelharcban egy hatalmas kétkezes kalapácsot használnak vagy lehetünk talpig páncélban harcoló jégmágusok, akik az ellenfeleik kivégzését alabárddal viszik véghez. Sok-sok kombináció és lehetőség rejlik a harcrendszerben.

A New World minden olyan játékosnak való, aki vágyik egy friss, innovatív, lenyűgöző fantasy világra, szakítana a tab-targeting combat rendszerrel és beleélné magát egy XVI. századi felfedező misztikus kalandjaiba. A New World előrendelhető Steamen és Amazonon. Akik előrendelik, július 20. és augusztus 2. között részt vehetnek a closed-beta teszten. Hivatalos oldal: New World.

 

Neked hogy tetszik ezek alapján a játék?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

13 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

13 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

13 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

13 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

14 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

15 óra telt el azóta...