Egészen remek látványban lehetett részük azoknak a szerencséseknek, akik május 17-én hétfő este valamivel 10 óra után éppen valahol a szabadban vizslatták a csillagos eget.
Az Időkép ugyanis arról számolt be, hogy egy rendkívül fényes és igen nagy méretű fénygömb húzott el az ország felett 22 óra 9 perc körül, melyet több kihelyezett kamerájuk is megörökített. A meteorológiai intézet szerint a jelenség 5-7, míg más beszámolók szerint 9 másodpercen keresztül volt látható az éjszakai égbolton.
A jelenségre persze sokan azonnal UFO-t kiáltanának, azonban ahogyan sok minden másra, úgy erre is van természetes és logikus magyarázat.
Szóval, mielőtt a laikusok még hiperűrsebeségre kapcsolnánk a helyi közértben, és a Világok Harcára készülvén bespájzolnánk pár száz konzervet érdemes tisztába tenni a tűzgömb csillagászati fogalmát.
A tűzgömb ugyanis nem egy idegenek alkotta szerkezet, hanem egy igen gyorsan, általában szuperszonikus sebességgel (vagyis a hangsebességnél gyorsabban) közlekedő meteor, ami a Föld légkörébe érvén minimum -5, vagy annál nagyobb magnitúdó fényességet ér el. Sőt, az sem ritka, hogy egy-egy ilyen meteor hangrobbanást ér el, ezeket a csillagászat bolidáknak hívja.
Érdekesség, hogy a statisztikák szerint „csupán” minden ezredik meteor válik tűzgömbbé, ezekből pedig évente mintegy 5000 bolidát figyelnek meg, melyből egy tucatnyi be is csapódik – javarészt szerencsére óceánba.
Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…
2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…
Gábor János 2024.04.02. - Tízezrek ugrottak rá az első pillanatól a Steam új sikerjátékára, ami…
2024.04.02. - Nem sokkal azután, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette a GTA 6 megjelenését,…
Gábor János 2024.04.02. - A mozis kellékek nagyon kelendő portékák: amikor legendás tárgyak kerülnek kalapács…
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…