A Grand Theft Auto harmadik fejezete nem csak a sorozat történetében, hanem úgy a komplett nyílt világú játékok számára is egy óriási fordulópont volt. A kor szemével nézve őrületesen jól nézett ki, sőt, ez volt az első teljesen 3D-s GTA, Liberty City pedig csak arra várt, hogy Claude-ot irányítva megismerjük, amire az akkor végtelennek tűnő tennivalók, küldetések és egyéb tevékenységek tengerében abszolút adott is volt.
A Rockstar talán ekkor vált a videojátékipar egyik legmeghatározóbb alakjává, egyúttal pedig kivívta magának az open-world játékok királyának titulusát is. Egészen elképesztő, de ennek idén októberben lesz 20 éve, amit a Rockstaros fiúk és lányok rendesen meg szeretnének ünnepelni.
A napokban, pont a Take Two-s „helyzetjelentésük” előtt jelentették be a GTAV új-újgenerációs kiadásának megjelenési dátumát, ami hatással lesz a játék igen aktív Online módjára is. Ezalatt újabb funkciók érkezését és tartalmi bővülést értenek, ez utóbbi része lesz a megannyi GTA 3-féle kontent.
„A műfajt meghatározó Grand Theft Auto III közelgő 20. évfordulójának tiszteletére még több szórakoztató meglepetéssel készülünk – köztük néhány kifejezetten a GTA Online játékosoknak szólóval” – írja a Rockstar Games a hivatalos Newswire bejegyzésben.
Igen, jól olvasod: a GTA Online-on túl is érkeznek még GTA3-mas tartalmak, ezekről viszont egyáltalán nem tudni pontosan, hogy mifélék lesznek. A legvalószínűbb egy remastered (nem, nem remake!) kiadás tűnik az újabb konzolok igényeire szabva, tehát nagyobb felbontás (hahó 4K), megnövelt képfrissítés, és talán a kor igényeihez igazított textúrák, illetve újabb effektek garmadájára számíthatunk.
A feljavított kiadás nem csak azért valószínű, mert már egy ideje pletykálnak róla (a Vice City mellett), hanem mert a 10. évforduló alkalmával kapott mobilos portot is. Ezért adja magát, hogy a huszadikra a legújabb konzolokra kopogjon be.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…