VALORANT

Egyre közelebb a mobilos Valorant – Már előregisztrálhatunk Androidra és iOS-re

Korábban már többször is pletykáltak a Valorant mobilos verziójáról, hiszen egyre-másra találnak annak készültére utaló kódnyomokat a játék fájljai között. Idáig azonban tényleges hivatalos bejelentés és/vagy leleplezés híján semmi biztosat nem tudhattunk a Riot titkos projektjéről.

Kezdődik az előregisztráció?

Úgy tűnik, hogy hamarosan valóban megkezdődik a Valorant Mobile előregisztrációja. Egy harmadik félként üzemelő kínai alkalmazásboltban, a TapTap-ban legalábbis már feltűnt a játék profilja, ahol Androidra és iOS-re is előregisztrálhatunk – továbbra is konkrétumok, úgy pedig megjelenési dátum nélkül.

Mindez nem mellesleg egybevágna a korábban IGN India által elhintett infó morzsákkal, mely szerint a Valorant Mobile valamikor az E3 során júniusban kerül bemutatásra. Mindez meglepő aligha lehet, hiszen a Riot a portfólióra egy részét már portolta mobileszközökre, ahogyan a stúdió tulajdonosának, a Tencent profiljától sem esne olyan nagyon messze a Valorant Mobile.

Mit szólsz a mobilos Valoranthoz?

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Kosarasok figyelem: jön az első magyar kosaras esport-bajnokság

2024.04.03. - A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége látva az esportok nagy népszerűségét, a fiatal korosztályok…

2 perc telt el azóta...

Hatalmas földrengés rázta meg Tajvant, a TSMC mindenkit kimenekített

2024.04.03. - Szerdán kora reggel súlyos földrengés rázta meg Tajvant. A 7,4-es erősségű földrengés számos…

23 perc telt el azóta...

Áprilisban 7 játékkal bővül az Xbox Game Pass, lesz mivel játszani

Gábor János 2024.04.03. - A Microsoft megerősítette, hogy április első felében hét további játék érkezik…

1 óra telt el azóta...

Ennyibe kerül majd a Windows 10 támogatása, ha nem mondasz le róla

2024.04.03. - Tudom, hogy annak ellenére, hogy már nagyon sokan használják a Windows 11-et, vannak…

2 óra telt el azóta...

Végre: ekkor mutatja be a Bungie az elhalasztott Destiny 2 bővítményt

Gábor János 2024.04.03. - A Bungie jövő héten tervezi bemutatni a korábban elhalasztott Destiny 2…

3 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

16 óra telt el azóta...