Ha kézikonzol, akkor Game Boy. Nagyon talán magyarázni sem kell, hogy miért, hiszen a Nintendo legsikeresebb handheldje 1989-től megannyi verzión és újragondoláson át egészen a 2000-es évek közepéig hódított, 118 milliót pedig szépen ki is szórtak belőle.
A revíziói során általában hasonló utat járt be, mint bármelyik konzol, vagy kézikonzol, vagyis nem csak erősebb és színesebb, hanem egyben kisebb is lett, ami az 5×10 cm-es Game Boy Microban csúcsosodott. De ennek ez is a rendje, egy kézikonzolnál pedig egyébként is fontos szempont a kompakt, bárhol elférő hordozható méret.
Emiatt természetesen senki eszébe nem jutott (és miért is jutott volna), hogy legyen egy, az alapgépnél is nagyobb Game Boy, de sebaj, ugyanis 32 évvel később valaki csak a világra álmodott egy Game Man-t. Az alkotója legalábbis így nevezte el az alaposan felpumpált, a világ eddigi legnagyobb, kézikonzolnak már nem nagyon nevezhető GB szörnyetegét.
A frankensteini munkáról természetesen egy videót is mellékelt, mely során működés közben is láthatjuk a masinát, amit akár a TV-re is ráköthetünk. Több másik mellett az egyik legnagyobb különbség talán az, hogy ugyan valóban szakasztott mása 89-es eredetinek, azzal ellentétben viszont ennek már gyönyörű színes a kijelzője.
Illúzióink persze ne legyenek, mindez valójában egy emuláció csupán, ami akár egy Raspberry Pi-n is futhatna, míg a borítás szinte egészen biztosan egy 3D nyomtató munkáját dicséri. Az ötlet és a kivitelezés azonban csillagos ötöst érdemel. Ha pedig valaki kedvet kapna hozzá, akkor akár meg is építheti magának, a kreatív modder ugyanis egy részletes instrukciókkal ellátott útmutatót is adott hozzá.
Korábban egyébként volt egy modernebb kísérletezés is, akkor a PlayStation 5 már-már mémmé váló óriás méreteit kifigurázandó építettek egy tökéletesen működőképes 3 méteres next-gen konzolt.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…