Gaming

Csalásokkal foglalkozó bűnszervezetet kapcsoltak le Kínában

Az interneten sokat olvashatunk arról, hogy csalók teszik tönkre az online játékokat. Most végre a sok rossz mellett hírt is olvashatunk ugyanis a kínai rendőrség a világ egyik legnagyobb csalásokat árusító bűnszervezetét kapcsolta le a Tencent segítségével. A banda többek között CoD: Mobile és Overwatch csalások árusításával is foglalkozott.

A BBC beszámolói szerint a kínai rendőrség közel 76 milliónyi dollár értéket foglalt le, melyek a csalásokkal járó havi díjból fakadt. A pénz mellett többek között luxus autókat és high tech számítógépeket is elkoboztak. A csalások havi díja 10 dollártól egészen 200 dollárig terjedt, amiből elég szép summát összehalmoztak.

Ez nem az első alkalom, hogy a Tencent a rendőrséggel közösen bűnbandát kapcsolt le. 2018-ban a PUBG miatt kellett kollaborálnia a helyi erőkkel. A kínai sajtó a világ legnagyobb csalással kapcsolatos fogásának titulálja ezt az esetet. Sajnos úgy tűnik. hogy hatalmas üzlet van ebben az iparágban is és a fekete piacon napi szinten jelennek meg új csalások.

Reméljük több hasonló hírt olvasunk a közeljövőben és elmegy a kedvük az embereknek a csalástól.

 

 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Olyan büdösek voltak a Yu-Gi-Oh versenyzők, hogy volt, aki feladta a párbajt

2024.04.13. - Tudom, ez most furcsán hangzik majd, de nem először probléma, hogy egy versenyen,…

9 perc telt el azóta...

7 kegyetlen sz@r videojáték, amit legendásan jó stúdiók követtek el

Bódi Dániel 2022. 12. 01.  - Hiába a kikezdhetetlen renomé, a nagy tudás, a közönség…

31 perc telt el azóta...

Tényleg jöhetnek a reklámok a Windows 11 Start menüjébe

2024.04.13. - Úgy tűnik, akármilyen szolgáltatást használunk mostanában, egyre nehezebben ússzuk meg, hogy reklámokat lássunk.…

44 perc telt el azóta...

Teljesen leégett a szoba, mert a töltőn maradt a PlayStation kontroller

2024.04.13. - Nem igazán kaptunk még arról hírt, hogy gond lenne azzal, ha a töltőn…

1 óra telt el azóta...

A 10 legpusztítóbb magyar filmcím fordítás – így TEDd tönkre a jó filmeket!

Gábor János 2022. 12. 28. - Valószínűleg nem vagyunk egyedül a lábon kihordott agyvérzéssel, amikor…

3 óra telt el azóta...

Így néznének ki a kedvenc mesehőseid a valóságban – KÉPEK

Bódi Dániel 2022. 12. 30. - Az élőszereplős adaptációk korában sokan már nem kell, hogy…

4 óra telt el azóta...