Board Game

Új kiegészítő jön a talán legjobb páros társasjátékhoz

Nemrég mutattuk be az egyik legjobb valaha megjelent páros társasjáték, a 7 csoda: Párbaj legutóbb megjelent kiegészítőjét, a Panteont, most pedig máris arról adhatunk hírt, hogy jön magyarul az újabb kieg, az Agora is.

Az ókori Görögországban játszódó stratégiai játékba a Panteon kiegészítő az isteneket hozta be, míg az Agora a politikát. Ezzel pedig jár egy új tábla is, a szenátustábla, melyben hat ülésterem is van. Aki ezeket mind irányítása alá vonja, azonnal megnyeri a játékot az Agorában megjelenő, újfajta győzelmi mechanizmus alapján.

Az út ehhez a győzelemhez szenátorok toborzásán, rendeleteken és összeesküvéseken át vezet, komoly károkat okozva az ellenfeleknek. Két új csoda és ugyanennyi új fejlődéskorong, négy új katonai lapka, illetve további új játékelem bővíti még a játékot.

A játékot Magyarországon kiadó Gémklub arról még adott információt, hogy mikor lesz elérhető az Agora. Illetve az alapjáték magyar kiadása (bár igazából nyelvfüggetlen játékról van szó) jelenleg nem elérhető, de várható, hogy a kiegészítővel együtt, vagy inkább valamivel előbb, lesz újranyomás.

 

Hamarosan jövünk a végeredménnyel!

https://leet.hu/2021/03/25/megkerdeztunk-91-tarsasjatekos-szakembert-melyik-volt-a-legjobb-jatek-tavaly/

 

LEETeszteltük

Korábbi cikkek

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

9 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

10 óra telt el azóta...

Úgy tűnik, hogy a 2024-es Call of Duty még a loadoutokon is alakít

2024.04.04. – Éppen a napokban debütált a Modern Warfare III és Warzone legutóbbi szezonja, ám…

11 óra telt el azóta...

Érkeznek az új AMD CPU-k, a régi alaplapok tulajdonosai is örülhetnek

2024.04.04. – Az AMD Zen 5 processzorairól egyre több friss információ érkezett március utolsó napjaiban.…

11 óra telt el azóta...

Kevés FPS-ed van Counter-Strike 2-ben? – Nem nálad van a baj

2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…

11 óra telt el azóta...

Több szinten is megújulhat az iPhone 16: így néznek majd ki a telefonok

2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…

11 óra telt el azóta...