A társasjátékvilág 7 csodája párosváltozatának új kiegje, a Panteon minden szempontból hozza a topkategóriás alapjáték szintjét.

Antoine Bauza és Bruno Cathala igazi sztárnak számít a társasjátékszerzők között. Az ő nevükhöz fűződik a Five Tribes, Takenoko, a Kingdomino, illetve a 7 Csoda is, melynek megcsinálták a Párbaj változatát, amiről szinte konszenzusos a világ társasjátékosai között az a vélemény, hogy az egyik, ha nem a legjobb kétfős játék.

Aztán persze ehhez is jött kiegészítő, magyarul pont tavaly, a Panteon. Ebben öt ókori mitológia, a görög, a római, az egyiptomi, a mezopotámiai és a föníciai isteneket kegyeit használhatjuk, hogy győzzünk.

Az eredeti szetthez képest van egy plusz tábla, az ún. panteontábla, melyet a normál fölé kell tenni, meg vannak tokenek, egy Minerva-figura, valamint istenség-, kapu-, templom- és csodakártyák. A minőségük kiváló, az inzert is jól van kialakítva, és ráadásul minden baromi jól néz ki. A szabályfüzet is megfelelően érthető és részletes, a végén – ahogy kell – egy bőséges melléklet a szimbólumokkal és egy gyakran-ismételt-kérdésekkel.

A Panteon egy extra fázist hoz a fordulókhoz, ami passzentosan illeszkedik az alapjáték menetéhez, és tematikailag hiteles, a mitológiák beépítése pedig tetszetős, elegáns. És ha mostanság (már lassan öt hónapja, és tudja, meddig még) nem nagyon lehet összejönni többen, hanem csak ketten tudtok játszani, akkor ideális választás.

És hogy hogyan játszd? Folytatás a Tarsasjatekok.com-on

Ha csak kipróbálnád, mert nem akarsz rá beruházni látatlanban, kölcsönözd ki:

Ha unod, ami otthon van, kölcsönözz társasjátékot!

×