Talán már mindenki hallotta a hírt, hogy véletlenül a világ egyik legnagyobb konténerhajója beszorult a Szuezi-csatornába. Természetesen az ügy nem csak hatalmas csapás a gazdaságra nézve, de hatalmas lehetőség arra is, hogy kifigurázzák a helyzetet. A ügy kapcsán már rengeteg mém született, de a problémát már orvosolták: nemrég a hajót kiszabadították a csatornából.
Ettől függetlenül a beszorult hajó a Microsoft Flight Simulatorban is helyet kapott.
Mat Veloso, a Microsoft vezérigazgatójának technikai tanácsadója egy TikTok videót osztott meg a beragadt hajóról, melyet egy Flight Simulator repülés közben kaptak lencsevégre. Az eredeti videót adonut_enforcement tette közzé.
Az Ever Given, amely egy hétig ragadt a Szuezi-csatornában, nem jelenik meg a játék bárki számára elérhető változatában, amely ugyan műholdas képekre támaszkodik, de nem frissül naponta. Az itt elérhető kiegészítővel viszont be lehet illeszteni a játékba.
Egyébként nagyon szórakoztató, hogy már létrejött egy weboldal, ahol a hajót eredeti, illetve bármilyen méretben el lehet helyezni a világon bárhol. Mi például Budapesten a Dunán helyeztük el, így látható, hogy a Parlamentnél teljesen elférne keresztben.
2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…
Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…
2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…
Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…
Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…