Immáron 8. éve van közöttünk a Rust, ami jött, látott és alaposan berobbant a gamerek hétköznapjaiban. Hiába telt el ennyi idő, még továbbra is a legnépszerűbb játékok táborát erősíti a Rust, egész pontosan a 10. helyen áll jelen pillanatban, ami jelzi a játék sikereit. Ezen felbuzdulva nem csoda, hogy végre a konzoltulajdonosok is beleáshatják magukat a Rust rejtelmeibe, ugyanis a korábbi szivárgások után végre hivatalosan is bejelentették a Rust konzolportját.
Szerencsére már nem kell sokat várni, ugyanis a Rust már most, május 21-én érkezik PlayStation 4-re és Xbox One-ra, ráadásul nem egy, hanem egyből három verzióban érkezik a túlélőjáték. A 49,99 dolláros Standard Editiontől kezdve választhatjuk az 59,99 dollárost Deluxe Editiont, vagy akár a 79,99 dolláros Ultimate Edition mellett is letehetjük voksunkat.
Rossz hír, hogy a cross play-t valószínűleg teljesen el kell felejtenünk, ugyanis a konzolverzió olyan extra tartalmakat is rejt majd, amit a PC-s verzióban nem találhatunk meg. Ebből adódóan a konzolosok csupán egymással csaphatnak majd össze a jövőben.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…