Tech/Tudomány

DSLR fényképezőre hekkelték a Doomot – Gond nélkül futott

A Doom idestova 28 éve érkezett meg, egyenesen az ID Software műhelyéből. Az elmúlt időszakban egy egész műfaj épült a Doom hagyatékán, ám az eredeti játék sem veszett el a múlt homályában. Olyannyira nem, hogy egyesek valóságos sportot építettek abból, hogy milyen eszközökön is lehet futtatni a Doomot. Ezúttal egy Canon DSLR fényképezőn sikerült ismét feleleveníteni a Doom adta izgalmakat, a készítő erről redditen számolt be részletesen:

Az 1993-as játék hiba nélkül futott a Canon EOS 200D modelljén, persze azt nem mondjuk, hogy ez adja a legteljesebb játékélményt, hiszen az fps számláló nem igazán tündökölt, de nem is egy konzol hardvere állt készenlétben.

A jópofa vállalkozás egyébként nem az első hasonló, korábban ugyanis egy 1998-as Kodak DC290 Zoom fényképezőn is hiba nélkül futtatták az ID Software klasszikus fps-ét. A legextrémebb futtatási kísérlet díját mégsem a fényképezők nyerték, hiszen krumplikon, számológépen, illetve egy terhességi teszten is láthattuk már Doomguy legelső kalandjait.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

11 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

12 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

12 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

12 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

12 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

13 óra telt el azóta...