Film/TV

Készül a Ghost of Tsushima mozi, de jobb lesz-e, mint a Kaptár és a Monster Hunter?

Ha végtelenül szigorú lennék azt mondanám, hogy az alapvetően népszerű filmsorozatok gyártása nem feltétlenül van a legjobb kezekben a Sony-nál.

Pókemberrel láthatóan semmi emlékezeteset nem tudtak kezdeni a Sam Raimi-érát követően, ahogyan a Venom mozi is egy jóindulatú közepes alá szintet ütött meg. De ott van a kultikus Szellemirtók, ami hiába hordoz megannyi lehetőséget magában, sehogy nem tudták kamatoztatni, ahogyan rendesen befürödtek a rebootolt Charlie Angyalaival, és az új Man in Black mozival, a sort pedig reggelig lehetne folytatni.

Szerencsére azért akadnak jó ellenpéldák is, kezdetnek ott a Jumanji, ami ugyan nem rendkívüli, de roppant szórakoztató alkotás lett, ahogyan jóllakottan bólogathatunk a Mindörökké Rosszfiúkon, ami tisztesen vitte tovább a legendává váló rendőrpáros megöregedett történetét.

Ha pedig kifejezetten az általuk gyártott játékadaptációkra vándorlunk sem lehet őszinte az öröm. A Monster Hunter, az Angry Birds, a Resident Evil egyike sem egy kedvenc, sőt kifejezetten ajánlatos nagy ívben elkerülni őket.

Ezen az arányon nagyon változtatna már a Sony

A videojátékok jelenleg a világ vezető szórakoztatóipari ágazatának számítanak, melynek legnagyobb uralkodója a Sony. Nyilván nem véletlenül, hiszen a filmjeikkel ellentétben itt valóban értő kezekben vannak a legnagyobb címeik, amiket olyan stúdiók legjobb szakemberei készítenek, mint a Naughty Dog, az Insomniac Games, a Santa Monica Studios, a Sucker Punch, vagy a Guerilla Games.

A játékosok számának ugrásszerű és folyamatos növekedését látva nem lepődünk meg, hogy egyre többen fordulnak ötletért a gaminghez. A Netflix például különösen sok adaptációt jelentett be, ebből pedig a Sony sem maradhat ki, ha már nála vannak a legminőségibb produktumok.

Nem aprózzák el, és nem bízzák a véletlenre

Most tekintsünk el az Uncharted mozitól, annak ugyanis olyan hányattatott sorsa volt/van (és szerintem a casting sem tökéletes, sőt), hogy csoda lesz, ha sikerül valami nézhetőt kihozni belőle. Sokkal inkább az HBO adaptálta The Last of Us-ra gondolok, ami remekül példázza a Sony megváltozott hozzáállását, hiszen hajlandóak voltak összeállni az egyik legminőségibb sorozatokokat gyártó vállalattal azért, hogy ne essen csorba az egyik, ha nem a legjobb címén.

Most pedig ismét robbantottak egyet és bejelentették, hogy készül a Ghost of Tsushima mozi is, nem is akármilyen stábbal.

Nathan Drake-el ellentétben, a bosszúálló-szabadságharcos szamuráj, Jin Sakai története sokkal bíztatóbban indul. A munkálatokba a fejlesztőcsapat maximális segítséget nyújt, míg a rendezői székbe a kaszkadőrből lett sikerrendezőt, Chad Stahelskit sikerült ültetni – akinek az utóbbi pár év legjobb akciófilmsorozatát, a John Wicket köszönhettük.

Külön érdekesség, hogy a Sony ez esetben is – részben – eltekintett produkciós szerepétől, amit az 87Eleven Entertainment-re bízott. A produceri feladatokat többen látják majd el, egyik oldalról Stahelski, Alex Young és Jason Spitz, míg a fejlesztők Asad Qizilbash és Carter Swan párost adják.

Tehát sok-sok másik Sony produkcióval ellentétben a Tsushima Szellemével igen bizakodóak lehetünk, mivel ha nem történik valami óriási kreatív nézeteltérés, akkor a legjobb – és ami még fontosabb: értő kezekben van. 

A Sony ezzel párhuzamosan a játék sikeréről is helyzetjelentést adott, ami alapján eddig már több, mint 6,5 millió kópiát sikerült értékesíteni, sőt, egy korábbi mérés alapján ezt a nyílt világú alkotást fejezik be a játékosok a legtöbbet. Ez utóbbi nyilván azt jelenti, hogy a történet, a szetting és a megvalósítás kiemelkedően magával ragadó.

A produkció természetesen nem holnap fog a mozikba kerülni, hiszen alig ültek egy asztalhoz a felek, de remélhetőleg hamarosan hozzáláthatnak az érdemi munkálatokhoz is.

A következő nagy kérdés az, hogy ki játssza majd Jint? (Tudom, hogy nem japán származású, de én egy Steven Yeun-nak tudnék örülni!)

Forrás: PlayStation Blog, Deadline

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

8 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

9 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

11 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

11 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

11 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

11 óra telt el azóta...