Tech/Tudomány

Visszatér a piacra az Nvidia GTX 1050 Ti, eredeti árának duplájáért

Még januárban híresztelték, hogy a korábbi generációs RTX 2060 visszatér a piacra, hogy megkísérelje enyhíteni a hónapok óta tartó videokártya-készlethiányt. Az Akiba PC Hotline jelentése szerint most egy még egy régebbi ismerős

a GTX 1050 Ti is visszatér a Japán piacra.

A kártya azonban új árazást kapott, egészen pontosan 22800 japán jenért kínálják, ami nagyjából 64 ezer forint. Ez gyakorlatilag valamivel több mint a duplája a kártya 2019-es árának, ami 11 ezer jen (kb. 31 ezer forint) volt, adókkal együtt.

Ha végzünk egy gyors keresését az eBay-en, hamar kiderül, hogy az új árképzésnek van értelme. Jelenleg a régebbi Nvidia és AMD kártyák mind hatalmas népszerűségnek örvendnek a bányászok körében, vagyis a régi, használt kártyákat (a 1050 Ti-t is) többszörös áron kínálják. Jelenleg még a GTX 1080 is több mint 400 dollárba kerül (kb. 123 ezer forint), tehát ez a kártya jó ár-érték aránynak tűnik, bár nyilvánvalóan nem ennyit ér valójában.

Ha valaki 2016-ban azt mondta volna nekünk, hogy a GTX 1050 Ti 2021-ben még mindig ilyen áron lesz a piacon, valószínűleg kinevettük volna. Ez a kártya viszont sokak számára jó szolgálatot tett a gépekben, hiszen sok játékot keltett életre 1080p felbontásban. Ezért sem meglepő, hogy visszatért a piacra.

Ez a feltámasztott kártya egyébként tökéletes lehet egy olcsó gamer PC-be. Reméljük, még ha dupla áron is, mindenki számára jut elég belőle.

DV

Korábbi cikkek

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

11 perc telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

22 perc telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

1 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

2 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

3 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

14 óra telt el azóta...