Január 7-én súlyos vádak érték a Riot Games első emberét, Nicolo Laurentet, akit szexuális zaklatás vádjával perelt be korábbi asszisztense, Sharon O’Donnell.
A vád egészen érzékenyen érintette a vállalatot, ugyanis több partnere és támogatója fordított neki emiatt hátat – legutóbb például az Alienware szakította meg velük a kapcsolatot. Mindezt annak ellenére, hogy a Riot vezetősége azonnal megkezdte az ügy kivizsgálását, amit a beszámolók szerint egyáltalán nem vettek félvállról.
Ez a belsős vizsgálat pedig éppen most zárult, ami semmi bizonyítékot nem talált a szexuális zaklatásra, de még arra utaló nyomokra sem bukkantak.
A Riot vezetője már a vád hírének felröppenésekor tisztázta az alkalmazottak felé a helyzetet, körbeküldött ugyanis egy emailt, melyben leírja, hogy semmi sem igaz abból, amivel gyanúsítják (ezt a The Washington Post közölte le).
O’Donnell elmondása szerint Laurent szóban tett neki ajánlatot, amikor is neki szögezte a kérdést, hogy lenne-e kedve esti műszakban átmenni hozzá „dolgozni”, mikor a felesége éppen nincs otthon.
Az ügyet tovább nehezíti, hogy 2020 júliusában O’Donnell-t a megengedhetetlen munkahelyi viselkedésére és a munkatársai panaszaira hivatkozva elbocsátották a Riot Games-től. A hölgy ezután nem csak Laurentet, hanem kvázi a teljes vállalatot vádolta diszkriminációval, illetve a nők teljes elnyomásával, különösen kiemelve, hogy a vállalat szexista módon bánik a nőnemű alkalmazottaival – ennek egyébként 2018-ban a Kotaku újságírója is utánament, megerősítve mindezt.
Természetesen az ügy itt még nem zárult, az viszont már biztos, hogy a Riot és az anyavállalata, a Tencent teljes mellszélességgel kiáll a CEO-ja mellett még akkor is, ha partnereik emiatt felbontják velük a szerződéseiket. Mindez persze egyáltalán nem csoda, hiszen abban az esetben, ha elvesztenék a pert, akkor 400 millió dolláros kártérítést kellene fizetniük O’Donnellnek, illetve az összes sértett női alkalmazottnak.
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…