Ahogy azt tegnap olvashattátok nálunk, az NVIDIA két újdonságot is bejelentett a bányászással kapcsolatban. Egyrészt az RTX 3060 kártyák képesek lesznek detektálni, ha valaki Ethereum kinyerésére használja őket. Illetve beindítanak egy új termékvonalat is, melyekben dedikált bányászkártyák kapnak helyett. Így mind a két fél elégedett lehet majd.
CryptoLeo valamilyen úton-módon a megjelenés előtt bő egy héttel már megvásárolta az NVIDIA új kártyáját. Állítása alapján az eladó akitől vette, körülbelül 800 dollárt kért el a portékáért (-bőven az eredeti ár felett adta-) és még így is pillanatok alatt elkapkodták tőle.
Gondolta gyorsan kipróbálja, hogy valóban feltűnik-e a kártyának, ha valóban bányászásra adná a fejét. A gyorsteszt tökéletesen megmutatta, hogy a kártya teljesítménye pár perc alatt a 41.5 MH/s hashrate-ről 26-24 MH/s-es tartományba esett vissza. Úgy tűnik, valóban jó munkát végeztek az NVIDIA mérnökei. Ráadásul driver híján nagy eséllyel a VGA BIOS-ában kapott helyet a felismerő algoritmus, így egy fokkal nehezebb lesz majd kijátszani.
2024.04.04. – Március 31-én ért véget a Counter-Strike 2 első, hivatalos eseménye, a Major. Koppenhága adott otthont…
2024.04.04. – Az elmúlt időszakban több információ is érkezett az Apple iPhone 16 és 16 Pro telefonjaival…
2024.04.04. – A Call of Duty Modern Warfare III és Warzone harmadik szezonja április harmadikán…
Bódi Dániel 2024.04.04. - Idén előbb jött a karácsony - bár asztalt kopogtatva előrebocsátom, hogy…
Gábor János 2024.04.04. - Megjött a Palworld v0.2.0.6 számú frissítése, ami egy sor újdonságot hoz…
2024.04.04. – Április harmadikán megérkezett a Warzone és Modern Warfare III soron következő frissítése. Nagy…