Az utóbbi időben többször számoltunk be arról, hogy az processzor-fronton eléggé kezd feltörni az AMD. A cég rekordokat ért el az eladások terén, a procik népszerűsége pedig elég nagy fejtörést okozott az Intelnek. A Mercury Research friss kutatása szerint azonban
a múlt év végén lelassult az AMD menetelése, a nagy piachódítás.
A friss statisztikák szerint tavaly ősszel az AMD még az asztali processzorok piacának 20,1 százalékát tudhatta magáénak, ám az év végére fordult a kocka. A szám 19,3 százalékra csökkent. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vállalat bajban lenne, hiszen ez az eredmény még így is jobb, mint az azt megelőző évben volt.
Ami a szervereket illeti, az AMD szintén visszaszorult, bár kisebb mértékben, mint az asztali procik esetében. Ezen a területen 21,7 százalékos az AMD piaci részesedése, hiszen az csak 0,7 százalékkal esett vissza. Ami viszont a laptopokat illeti, már komolyabb számokról beszélhetünk. Itt 1,2 százalékos a visszaesés, így a részesedés már csak 19 százalék.
Valamilyen mértékben tehát az AMD processzorok piaca kissé csökkenést mutat, ami azt jelenti, hogy ezeket a szeleteket szép lassan visszaveszi az Intel. Az Intel idén kicsit kapkodva próbál válaszolni az AMD Ryzen 5000-es szériájára, épp ezért év elején kiadják a 11. generációs Rocket Lake szériát, sőt egyetlen évben két generációt is kapunk.
Te milyen processzort választanál idén?
Bódi Dániel 2024.04.08. - Készült már egy pár lovecrafti horror-akció-kalandjáték, de valamiért egyik sem sikerült…
2024.04.08. –A Warzone és Modern Warfare III harmadik közös szezonja április harmadikán vette kezdetét. A…
2024.04.08. – Januárban az Nvidia gyakorlatilag egy atombombát dobott le a videokártya-piacra. December közepe és…
2024.04.08. – A Counter-Strike 2 véglegesnek ítélt változata 2023 szeptemberének végén jelent meg. A Valve utólag beismerte,…
Bódi Dániel 2024.04.08. - Nem csinált belőle túlságosan nagy felhajtást a Bandai, sőt, igazából nemhogy…
2024.04.08. – A Windows 11 első, hivatalos verziója 2021 októberében jelent meg. Sokáig a Microsoft is úgy…