Miután a Tesla a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollár értékben vett Bitcoint és hogy a jövőben a kriptovalutát majd elfogadják, mint fizetőeszköz, annak árfolyama konkrétan az egekbe szökött.
Jelenleg egyetlen egy darab Bitcoin 13 967 197 magyar forintba kerül.
„2021 januárjában frissítettük a befektetési politikánkat, hogy az nagyobb rugalmasságot biztosítson számunkra és maximalizálhassuk az olyan jellegű készpénzünk hozamát, amely nem szükséges a megfelelő működési likviditás fenntartásához.” – áll a vállalat jelentésében.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója pedig nem is rejtegette tervét, hiszen egyrészt hihetetlenül aktív volt mostanság a Twitteren, másrészt Musk twitter-fiókjának biojában csak egyetlen szó szerepelt: #bitcoin. Simán feltételezhető tehát, hogy Ő már ekkor tudta, hogy a cége be fog vásárolni a kriptovalutából, ebben a kényes esetben pedig a tweetelések kimerítik a piaci manipuláció fogalmát.
Egy biztos, a Bitcoin nagyon jó úton halad afelé, hogy a pénzügyi elit körében is elfogadott befektetési eszköz és széles körben használt, globális fizetőeszköz legyen.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…