Az elmúlt években rengeteg szivárgást és spekulációt hallottunk arról, hogy az Apple saját gyártású elektromos autót készítene. Most úgy tűnik, hogy az Apple valóban beszáll az autóiparba, hiszen közel jár a cég ahhoz, hogy véglegesítse a megállapodást egy autógyártóval. Az Apple üzletet tervez kötni a Hyundai-Kiával, hogy
a Kia gyárában készüljön az Apple önvezető autója.
A legfrissebb kiszivárgott információk szerint az autó 260 kilométer per órás végsebességre képes, közel 500 kilométeres hatótávval, ráadásul 80%-ra 18 perc alatt lehet tölteni. Az Apple-elemző Ming-Chi Kuo elmondta, hogy az autóhoz a kifejezetten elektromos hajtásra tervezett E-GMP padlólemezt használják majd, amit a Hyundai nemrég jelentett be. Utóbbinak számos előnye van az elektromos autókban, mint a vezetési élmény, a menetteljesítmény, tágasabb belső, magasabb biztonság, menetstabilitás.
Az Apple fejlesztői csapata által fejlesztett „Apple Car” gyártása nagyjából 2024-ben indulhat, ám természetesen ezt a tervet sok tényező befolyásolhatja.
Természetesen jelenleg még a Hyundai megállapodás sem biztos, bármikor előfordulhat, hogy az Apple máshogy dönt és inkább mással készítteti el az álomautót. Források szerint a Hyundai azért esélyes, mert velük az Apple olyan szoftvert és hardware-t építhet az utóba, amilyet akar. Vagyis teljesen egyedi Apple jármű készülhet.
A tervek szerint az Apple Car teljesen önvezető jármű lesz. Várhatóan legkorábban 2025-ben kerülhet piacra.
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…
Bódi Dániel 2024.03.31. - 87 éves korában elhunyt Louis Gossett Jr., aki többek közt azzal…