Gaming

Ilyen lehetett volna a GoldenEye 007 remasterelt kiadása Xbox 360-on

Az első Halo 2001-es megjelenése előtt a legendaszámba menő GoldenEye 007 jelentette a konzolos FPS műfajának alfáját és ómegáját. A Nintendo 64-re megjelent James Bond moziadaptáció alapjaiban határozta meg akkoriban a műfajt, ami a Doom és a Quake, tehát úgy az ID munkásságának árnyékában egészen parádés teljesítmény, ami az elismerésen túl BAFTA díjat is jelentett a 2002-ben Microsoft által felvásárolt Rare számára.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Goldeneye pedig kultstátuszba került, nem is csodálkozhatunk nagyon, hogy a 2000-es évek derekán a redmondiak szívesen felültek volna a nosztalgiavonatra, akik meg is kezdték a 007-es ügynök kalandjának remasterelését.

A fejlesztést végül 2008-ban jogi problémák miatt leállították.

Pedig a Rare elég jól haladt a projekttel, sőt, egy szinte hiánytalanul játszható verzióval is rendelkeztek, amiből 2016-ban ugyan már láthattunk egy rövid részletet, most azonban majdnem a teljes anyagot – kampányostól multiplayerestől – 4K 60FPS-ben megtekinthetjük.

Az eset érdekessége talán az lehet, hogy ez a remastered kiadás ugyan nem valósulhatott meg, 2010-ben viszont Pierce Brosnan-t váltva már Daniel Craig fizimiskájával és az Activision gondozásában csak megjelent egy GoldenEye remake. Az MGM és a Nintendo jogi útvesztőjében csupán megtippelni lehet, hogy mégis milyen okai lehettek a kaszának.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

2 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

2 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

2 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

3 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

3 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

5 óra telt el azóta...