Gaming

11 év után visszakapták a véres Left 4 Dead 2-t a németek

Bármennyire is furcsának tűnhet, voltak idők, amikor a Left 4 Dead 2 zombis mészárlása túl véres volt egy-egy ország hatósága szerint, ezért cenzúrázni kellett. A német és az ausztrál ellenőrző bizottságok az erőszakos tartalom miatt nem engedélyezték a Left 4 Dead 2 megjelenését, a 2009 novemberi indulást követően.

Végül a Valve arra kényszerült, hogy kiadja a játék cenzúrázott változatát, amelyből kimaradt a testek feldarabolása, a vérfröccsenés, és a zombik hamar eltűntek, miután megöltük őket. Tűzben égő zombikat sem lehetett látni. Több mint egy évtizeddel a megjelenés után viszont most a Valve bejelentette:

Németországban is mindenki megkapja a teljes verziót.

A Valve nemrég ugyanis arra kérte a német hatóságokat, hogy vizsgálják felül az akkori határozatot, és értékeljék újra a zombis játékot. Úgy tűnik, hogy a hatóságok meggondolták magukat, így most már Németországban is elérhető a nemzetközi változat.

 

A Left 4 Dead 2 egyébként 2014-ben jelenhetett cenzúrázatlan formában az ausztrál Steamen. A német felhasználók pedig csak most tölthetnek le egy olyan DLC-t, amivel a teljes verzióra tudnak frissíteni.

Te szoktál még játszani a Left 4 Dead 2-vel?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

5 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

5 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...