Call of Duty

Miért fogy lassabban a Black Ops Cold War, mint a 2019-es Modern Warfare?

Szokásához híven az Activision minden évben kiad egy új Call of Duty játékot. Annak ellenére, hogy 2020 minden szempontból szörnyű volt, a kiadó szépen megjelentette az újabb címet is. A Call of Duty: Black Ops Cold War novemberben jelent meg, ám sem a kritikusok, sem a játékosok nem voltak annyira elragadtatva, mint 2019-ben. A Metacritic véleményeit figyelembe véve láthattuk, hogy rövidebb volt a kampány, rengeteg volt a játékhiba, és gyenge a teljesítmény az új Xbox Series X-en.

A rossz vélemény pedig hatással van az eladásokra is.

A SuperData elemzőcég szerint a Black Ops Cold War 678 millió dollárt hozott az első hat hét során. Ez nem rossz, és minden bizonnyal elég ahhoz, hogy az Activision boldog legyen, ám ez közel sem akkora bevétel, mint a 2019-es Modern Warfare esetében volt. Az utóbbi cím ugyanis mindössze három nap alatt hozott 600 millió dollárt, két hónappal a megjelenés után pedig több mint egymilliárdot.

Bizonyos szempontból persze a Warzone is okolható a Black Ops Cold War gyenge eladásaiért. A Warzone ingyenesen játszható, és a közelmúltbeli integrációnak hála a játékosok a Warzone-on keresztül hozzáférhettek a játék egyes részeihez. Ezenkívül az egyesülés sokakat inkább elrettentett attól, hogy megvegye a játékot, tekintettel a gyakori játékhibákra.

Érdekes tehát látni, hogy mennyire nem mindegy, hogy mikor, milyen Call of Duty jelenik meg, illetve, hogy melyik stúdió felel érte. A 2019-es Modern Warfare a sorozat egyik legnagyobb sikere volt, amit a Cold War nem tudott felülmúlni. A kérdés most az, hogy melyik következő Call of Duty játék lesz képes?

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

1 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

2 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

2 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

2 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

2 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

4 óra telt el azóta...