Gaming

Akciófigyelő: Ingyen horrorjátékkal lehetünk gazdagabbak 2021 alkalmából

Az akciófigyelő rovatunk tovább dübörög. Ezúttal ismét egy újabb cím futott be, ezúttal viszont nem az Epic Games, hanem a remek akcióiról ismert IndieGala dobott be egy remek címet a közösbe, ez pedig nem más, mint a Corrosion: Cold Winter Waiting.

A Corrosion: Cold Winter Waiting egy egészen sajátos nyomozós-horror játék, ami grafikában nem igazán domborít, ellenben a sztori, a hangok és az élmény faktor teljesen más szinteken mozog. A történet szerint egy kis városi serifet alakítunk, aki balesetet szenved egy ismeretlen járókelő miatt.

A történek után viszont az ismeretlen férfi egy szót sem szól, csak hónapokkal később a pszichiátrián ered meg a nyelve, akkor is viszont mindössze a „Cold Winter Farm” szavakat ismételgeti egymás után. A serif jól ismeri az említett helyet, itt kezdődnek a kalandjaink, ugyanis egy hóvihar miatt bent rekedünk a területen, így sem erősítésre, sem pedig a járókelők segítségére sem számíthatunk.

Az ajánlatot erre találjátok

A játék behúzásához egy IndieGala fiókra lesz szükségetek, ezt követően már tölthető is a teljes játék, amit aztán később bármikor elővehetünk.

Jó játékot kívánunk mindenkinek!

DV

Korábbi cikkek

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

7 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

8 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

10 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

10 óra telt el azóta...

Tovább nehezítik a Counter-Strike 2 skin cseréket, rengeteget kell várni

2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…

10 óra telt el azóta...

Előbb érkezhet a PCIe 7.0, mint gondoltuk: ezért szólhat igazán nagyot

2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…

10 óra telt el azóta...