Gaming

A Cyberpunk 2077 DLC egy rakás kivágott/kivett elemet visszahoz a játékba

Annak ellenére, hogy a Cyberpunk 2077 megjelenése nem volt zökkenőmentes, és a CD Projekt RED számos problémával néz szembe, nem feledkeztek meg a játékukról. A sok-sok hiba javítására folyamatosan készítik a frissítéseket, sőt készülnek az első ingyenes DLC kiegészítő kiadására is, ami 2021 első hónapjaiban várható. A fejlesztők tehát most mindent megtesznek annak érdekében, hogy az elégedetlen játékosok azt kapják, amit elvárnak.

Sok ingyenes DLC van láthatáron.

Bár a CD Projekt RED legfontosabb feladata most a hibajavítás és az optimalizálás, szerencsére máson is dolgoznak, ami tovább bővíti majd a világot. Az is kiderült nemrég, hogy a kiadó több ingyenes DLC kiegészítőt is tervez, melyek a friss tartalom mellett olyat is behoznak a játékba, ami korábban már a játék része volt.

A fejlesztés során ugyanis voltak olyan jelenetek, játékelemek, melyeket végül kivágtak, eltávolítottak. Ez érthető is annak fényében, hogy a vállalat igyekezett befejezni a játékot, miközben nem volt elég idejük rá. A csúszások mellett voltak dolgok, aminek kidolgozására már egyszerűen nem jutott idő és kapacitás. Azonban úgy tűnik, hogy ezek a jelenetek, ötletek visszatérnek még a játékba a kiegészítőkkel.

„A Cyberpunk 2077 hamarosan megjelenő DLC-i „sok őrült és menő ötletet adnak a játékhoz”, amelyeket kivágtunk a megjelenéskor”mondta Adam Kicinski.

Azok, akik jelenleg úgy érzik, hogy a Cyberpunk 2077 egy csalódás, jól teszik, ha türelmesek. A Cyberpunk 2077 talán csak a fejlődés első szakaszában van. A rengeteg javítás, változás, kiegészítő valószínűleg egy nagyon jó játékká varászolja a most még botladozó címet.

Te várod a tavasszal érkező DLC kiegészítőket?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

10 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

10 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

10 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

10 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

11 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

12 óra telt el azóta...