Nem először hallunk olyan történetről, amikor fiatalok felelőtlenül játékon belüli cuccokat vásárolnak, elképesztő összegekért. Persze az ehhez szükséges forrást nem ők, hanem a szülők biztosítják, a tudtukon kívül.
A New York Post híre szerint egy amerikai anyuka, Jessica Johnson 6 éves kisfia annyira szerette a Sonic Force nevű mobiljátékot, hogy szívesen költött is benne. Persze azt nem tudta, hogy igazi pénzt.
Így összesen 16 ezer dollárt, azaz nagyjából 4,6 millió forintot költött el idén nyáron.
A srác természetesen az édesanyja mobilján játszott, ahol a bankkártya be volt állítva. Jessica először azt hitte, hogy csalók lopták el a pénzt, a bank azonban azt mondta: nyugodtan forduljon az Apple-höz. Sajnos egy ilyen esetben a szülő a felelős, hiszen a Google és az Apple is lehetőséget teremt arra, hogy a szülők korlátozásokat állítsanak be. Így a gyerek nem tud véletlenül sem költeni. Sajnos Jessica ilyen beállításokat nem alkalmazott.
A srác látta, hogy különböző kiegészítő csomagok tud venni a játékhoz, azt azonban nem tudta, hogy az valódi pénzbe kerül.
Sajnos az édesanya kicsúszott a tranzakciók utáni 60 napos periódusból, így nem biztos, hogy visszakapja a pénzt.
2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…
Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…
2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…
Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…