Tehet bárki, bármit, Brendan Greene neve mindig össze fog fonódni a PUBG-vel, már csak a játék neve miatt is, ugyebár a Playerunknown’s Battleground, azaz a névtelen játékos csatateréből az első részlet Brendan Greene becenevére utal. Ennek ellenére Greene tavaly távozott a vállalat éléről, viszont maradt kreatív igazgatói székében, figyelni és felügyelni a PUBG-ben zajló folyamatokat. Ez viszont most véget ért, ugyanis a helyét átvette a Raven Software és a Shiver Entertainment korábbi művészeti vezetője, Dave Curd.
Curd hamar világossá tette, hogy ezzel együtt nem lesznek elképesztő változások, egy dolog viszont változik, ez pedig az irányvonal. Ameddig 2020-ban a kisebb pályákra és a rombolható környezetre fókuszáltak, addig jövőre már inkább a PUBG eredeti koncepcióját fogják tovább vinni, azaz nagyobb pályákra és új világok megismerésére számíthatunk.
Brendan Greene egyelőre nem kommentálta a történteket, viszont Curd állítása szerint nagyon el van foglalva most az épp jelenleg is fejlesztés alatt álló játékával.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…